28. rész

*Farrah szemszöge*

- Te meg... hogy? - mutogatott rám Harry egy percig, de leintettem.
- Mindegy srácok, tökmindegy, a lényeg, hogy ma party van! - vágódtam le nevetve a kanapéjukra.
- Afterparty lesz, igen. - bólogatott Louis, és kissé már csodálkoztam is, hogy nem nézett rám úgy, ahogy szokott.
- ÉN MÉG FÖNT VAGYOK! - hallottuk Ann félő hangját a fejünk fölül, mire a fiúk aggódva futottak alá, hogy lesegítsék. Mikor nagy nehezen leért, gonoszan meredt rám, de próbáltam egy őrült öleléssel kiengesztelni.
- Szóval party? - csaptam össze a tenyerem.
- Most jöttünk le a színpadról. - oktatott ki nevetve Ann. Ránéztem olyan 'neszóljbeleafelnőttekbeszélgetésébe' fejjel, majd tovább vártam a reakciójukra.
- Mitől vagy így felhúzva? Niall, ügyelj rá inkább. - nevetett Liam, majd lehuppant a kanapéra. Niall hülye fejjel közeledett, majd azttán táncolni kezdett előttem, mintha már be lenne rúgva anélkül, hogy inna.
Értetlen fejjel néztem rá, mikor felkapott a kanapéról és elkezdett pörgetni, mégpedig úgy, hogy a fenekem volt a fejénél én pedig a hátát csapkodtam, hogy tegyen le. A többiek nevettek, miközben én szenvedtem és sikítottam, ahogy a fiú pörgetett.
- Így nem tudod befogni a számat. - ordítottam, mire a fiú fogta magát és elindult velem kifelé. - Niall, nem mehetsz velem ki, éppen egy beszélgetés közepében vagyok!
- Védekezzetek! - szólt utánunk Zayn, én pedig csak csapkodtam Niall hátát, majd feladtam.
- Bazdmeg Zayn.

*

- Party Tiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiime. - ugrott mellém Zayn, mire csak hunyorogtam felé. - Mi az?
- Ez most a komoly arcom.- oktattam ki.
- Ja, értem. - mosolyodott el. - Miért vagy ilyen komoly?
- Nem felejtettem ám el azt a beszólást, Mr. Malik. - hunyorogtam továbbra is.
- Szóval ki kéne engesztelnem téged. - vágott oldalas vigyort.
- Valami olyasmi. - húztam fel az orrom tettetett sértődésem közben.
- Hát.. tudod nagyon dögös ez a ruha. Jó a segged.
- Mi?? - nevettem hangosan, mire játékosan megütöttem.
- Mi van? Így van és kész! - kezét maga elé téve védte magát.
- Szerintem most megyek valami erősebbet keresni.- utaltam a kezemben lévő, nekem édeskevés italra, majd a többieket kerestem. Egy csapat részegbe botlottam akik nevetve dőltek egymásra, és figyelem nélkül hagytak egy egész tálcányi italt, amibe - úgy tűnt - bele sem ittak. Hirtelen ötlettől vezérelve kaptam fel a tálcát, majd elsiettem vele, vissza, ahonnan indultam.
- Honnan szedtél ennyi piát? - kérdezte Louis összevont szemöldökkel.
- Elvettem attól az asztalról. - mutattam hátra. - Igyatok.

*

- Már nem is számolom, hogy mennyit ittam eddig. - szóltam Ann-nek nevetve, majd rádőltem a vállára. Kissé messzebb voltunk a fiúktól, dumálni akartunk kicsit. Vagy el akart egy percig választani az ugyancsak ittas Niall-től.
- Niall olyan tökéletes számodra. - hajtotta hátra fejét, sóhajtása közben. - Az ilyen tökéletes kombináció ritka. Valószínűleg most is te jársz a fejében.
- Te biztos nem ittál? Úgy beszélsz, mintha Louis nem adná érted az életét. Pedig megtenné, talán gondolkodás nélkül is. - néztem rá komolyan, vagyis próbáltam, a sok mennyiségű ital ellenére is.
- Sziasztok lányok. - jelent meg előttünk egy alak, eléggé szét volt esve, de ha jól láttam, akkor be volt lőve. - Nem kell nektek... egy kis.. anyag?
Akkor ismertem meg, mikor előrébb lépett és a fények megvilágították arcát. Egy rakás szerencsétlenség volt, nem változott semmit.
Elkaptam a tekintetem, majd a lány arcát figyeltem. Rám meredt kérdő tekintettel, hogy miért nem küldöm el, de csak ráztam a fejem.
- Nem. - mondta Ann komoly arckifejezéssel, de láttam rajta némi félelmet. Mikor a fiú bicegve távozott, a lány felém fordult, majd kérdéseit rám zúdította.
- Ez meg mi volt?
- Nem beszélhettem vele, sajnálom.
Az arca értetlen volt.
- Miért nem?
- Van egy mondás, hogy "tarts közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet". Ez nem minden esetben jó. Megismert volna, nekem pedig nem hiányzik, hogy a sajtó tudjon rólam.
- Találkoztál már vele?
- Mondhatjuk, igen.

" Láttam a fiú szemében, hogy még mindig nincs magánál, hatott rajta a drog, de egyben félt, mikor a pisztolyt a fejéhez tartottam. Kezére pillantottam. Remegett. Nem mutathatta ki, talán attól is félt, hogy megölném, ha észrevenném. Elég rosszul álcázta. Mondjuk nem fogom megölni."

- Igen, már be is ugrott. Jó régen volt. Hagyjuk is.
A lány arca ijedté vált, és engem fürkészett.
- Hagyjuk már ezt. - néztem rá őszintén.
- Jó..jó.- lett elhivatottabb. - Lenne egy kérdésem. Milyen az, amikor be vagy drogozva?
- Mert te még.. soha?
- Soha.
- Oké. Hát, tudod. Elfelejtesz mindent. Mintha máshol lennél. Ha boldog akarsz lenni, lehetsz, igazából te kreálod. Nekem a felejtés miatt volt hasznos.
Elgondolkozott.
- A szüleim miatt. - válaszoltam arra a kérdésre, amit még fel sem tett.
- Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni?
- Mert mindenki ezt akarja kérdezni. - mosolyogtam rá.

*

- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAnn. AAAAAAAAAAAAAAnn. - ordítottam a lány fülébe, miközben Niall hátán ültem, aki a földön fetrengett.
- Mi van? - válaszolt idegesen, majd próbálta magával cipelni Louis-t, míg Liam segítette Harry-t, Zayn meg minket terelgetett. Ja, azt nem is mondtam, hogy az utcán voltunk már. Lehetett vagy hajnali 5 is.
- Ann, Ann, még csak rám se nézel.
- Rád nézek haver, mi van?
Zayn felállított nevetve a fiúról, majd az arcát kezdtem bámulni, miközben Niallt állította föl a földről.
- Na, gyerünk Farrah, célra tarts. - tartott a hátamnál, majd finoman lökött előre.
Már eléggé közel lehettünk, ismerősek voltak az épületek.
- Ott vagyunk már? - kérdeztem Ann felé fordulva.
- Nem.
- Ott vagyunk már?
- Nem.
- Ott vagyunk már?
- Igen.
- Tényleg?
- Nem.
Ekkor megálltam, majd tettetett sértődésbe kezdtem.
- Tudod, most tele fogom sírni az ágyamat miattad, te lány. Adok mindjárt egy gigapöcköt. - pöcköltem meg a lányt,aki olyan 'temostviccelszvelem?' arckifejezéssel nézett rám.
- Jól van, akkor, Zayn, te vigyázz Niall-re, Liam, tiéd Harold, nekem vigyáznom kell Louisra, Farrahért, meg mindjárt hívok valakit. - tárcsázott a lány.
- Ki lesz az, a télapó? - kérdeztem tőle.
- Nem Farrah, nem a télapó lesz.
- Pedig azt hittem. - szomorodtam el.
- Szia, kéne a segítséged, Farrah tök kész van, és nem tudok rá figyelni, mert nem ő az egyetlen aki eléggé elázott ma este. - szólt bele a lány a telefonba. - Oké, az életemet mented meg Jack, köszi.
- Jack az? - kérdeztem ábrándozva.
- Igen.
- De ő nem is a télapó. - értetlenkedtem.
- Ki az a Jack? - kérdezte Niall, majd szorosan átölelt, mint valami macit, mire Ann elnevette magát.
- Nyugi, Niall.
- Nem engedem, hogy elvigyék. - nyafogott a fiú, mire a lány csak rázta a fejét és valószínűleg már kész ideg volt. Niall felé fordultam, majd nevetve csókoltam meg, hátha kiengesztelhetem.
- Szerintem én elindulok, viszem Harryt, szerintem berakom magamhoz, de akkor gondolom Zayn Niall-t is magadhoz viszed, úgyis bealszik, ahogy odaértek.
- Igen, van egy olyan érzésem, hogy nem jutna haza egyedül. - bólogatott Zayn.
Ekkor már sok mindent nem is hallottam, csak a beszélgetéseket, de a földön ülve könnyen elaludtam.

*

Egy ismerős ágyban ébredtem. Az előző este homály volt, semmire nem emlékeztem. Megráztam a fejem, hogy kissé felkeljek, de így sem sikerült erőt csalnom magamba.
- Kibaszott másnapos vagyok. - morogtam magam elé, majd körbenéztem és csak akkor vettem észre az alvó embert mellettem. Egy kissé meglöktem, hátha felébred, és úgy tűnt, sikerült is, hiszen az alak mozgolódni kezdett, majd felült. Mikor rám pillantott, felsikoltottam, majd a meglepetés miatt lezuhantam az ágyról.
- Jól vagy? - kérdezte nevetve, majd lepillantott hozzám.
- ÚRISTEN Jack, úgy megijesztettél, te jó ég! - nevettem már én is.
- Miért ijedtél meg? - húzott fel nevetve.
- Mert.. hogy a francba kerültem ide?
- Kávézzunk és elmesélem.
- Az kell most, olyan kómás vagyok. - hunyorogtam magam elé, mire ő csak nevetett.
- Látom, Kóci. - kuncogott.

27. rész

* Ann szemszöge*

Hallottam, ahogyan páran összesúgnak mögöttük, a téma pedig nem más volt, mint a csókolózó Farrah, és Niall. Mosolyogva ittam bele vizembe, majd szememmel Louis-t kerestem. Éppen felém tartott.
- Miért késtetek? - húzta fel szemöldökét. Ajkaim elnyíltak egymástól egy percre, de azonnal vissza is zártam őket.
- Én.. - fogalmam sem volt, Niall mit kamuzott be Louis-nak, aki tuti folyton kérdésekkel bombázta a fiút, hiányom miatt. A segítség jókor érkezett, Niall, és Farrah sétált mellénk.
- Éppen arról kérdeztem Ann-t, hogy miért késtetek el. - ekkor újra rám pillantott. Az én tekintetem segítségért kiabált, Niall szerencsémre vette az adást.
- Farrah reggel rosszul volt, Ann hazament vele, de visszajöttek, már semmi baja. Csak egy kis rosszul lét. - mosolygott a lányra, majd hajába puszilt.

*

Már nagyban készülődtünk az első show-ra, a fiúk minden nap próbáltak, mi Farrah-val stylist-hoz jártunk, ahol összeválogatták a ruháinkat. A táncokat minden nap elpróbáltuk, a fiúk fotózásra mentek, majd megbeszélésre
Az a három nap, folyamatosan így telt, mindenki rohangált, meg sem álltunk, egészen az utolsó próbáig. Mindenki a ruhájában volt, úgy kellett táncolnunk mintha már élőben adtuk volna elő. Mindenki feszült volt, és ideges, csak egyvalaki nem. Farrah.
- Farrah. - húztam arrébb Niall-től, mire kérdőn nézett rám.
- Biztos nem fognak a show közben hirtelen elrabolni, vagy megölni? - a lány elnevette magát.
- Hülye vagy. Ők sem gondolták komolyan, csak álca az egész. - vigyorgott.
- De Farrah..
- Nyugi! Mondtam nem? Elintéztem őket..többet nem lesznek láb alatt. - megint megszólaltam volna, de Niall elrántotta, majd elkezdtek lassúzni a terem közepén. Szem forgatva ültem le a sarokba, majd figyeltem a többieket. Louis, Zayn-nel beszélgetett, Liam James-el egyeztetett valamit. Hirtelen valaki leült mellém.
- Szia Harry. - mosolyogtam rá.
- Minden oké? - kérdezte.
- Persze, semmi baj, csak elfáradtam. - mosolyogtam, és számoz emeltem a vizes üveget. Egy ideig hallgatott, majd felém fordult egész testtel.
- Mi van Farrah, és Niall között? - biccentett fejével a nevetgélő párra.
- Igazából én sem tudom. Szerintem ők sem. - Harry felnevetett.
- És te, meg Louis? Azt már biztosan tudod, TE mit érzel. - kissé zavarban voltam, folyton arcomat kémlelte, szinte le sem vette tekintetét rólam.
- Harry.. - mosolyodtam el, majd lehajtottam a fejem.
- Naaaa, nem mondom el senkinek! - boci szemekkel meredt rám.
- Fogalmam sincs. Kedvelem, de gondolom ezt mindenki észrevette.
- Mi folyik itt? - ült mellénk Louis, majd egyik kezével átkarolt. Elpirulva néztem fel Harry-re, aki csak elmosolyodott, majd megveregetve Louis vállát, elment. Éreztem, ahogy Louis apró puszikat nyom hajamba, nevetve fordultam felé.
- Csak kérned kell.
- Mit? - lepődött meg.
- A csókot. - nevettem.
- Tényleg? Akkor kérek egy csókot. - vigyorgott. Ahogy kérte, megcsókoltam. Tudtam, most nem Farrah, és Niall, hanem mi voltunk a köz téma. De őszintén? Nem is érdekelt.

*

Izgatottan toporogtam a színpad előtt. A rajongók a fiúk nevét kántálták, mindenki izgatott volt, mindenki rohangált, és beszélt. Farrah jelent meg mellettem egy szendviccsel a kezében.
- Hogy tudsz ilyenkor enni? - kerekedtek el a szemeim. A lány beleharapott a szendvicsbe, majd rám nézett.
- Milyenkor?
- Két perc múlva, több ezer ember előtt táncolunk majd. - a lány elmosolyodott, majd újabb harapást mért a szendvicsre.
- Nem izgulok. - vonat meg vállát. James sietve haladt el mellettünk, majd vissza is fordult, ahogy meglátta az éppen szendvicset majszoló Farrah-t.



* Louis szemszöge*

Míg a lányok kint szórakoztatták a közönséget, mi a színfalak mögött vártunk, hogy elhalkuljon a zene. Liam középre tette kezét, majd ezt követően Harry. Zayn mosolyogva tette Harry kezére kezét, majd Niall, és én is.
- One Direction. - kiáltottuk, majd mind megöleltük egymást. Izgultam. Ez a turné sokkal nagyobbnak ígér kezet mint az első. Mi is megváltoztunk, a dalok is, az előadás mód is, minden. Paul ránk kacsintott, majd láttam, ahogy a lányok izzadtan rohannak le a színpadról. Mind levegőért kapkodtak.
- Sok szerencsét. - lihegte mosolyogva Ann. Elmosolyodtam, megmarkoltam mikrofonom, majd egy lány csókot nyomtam ajkára.
- Neked is. - belemosolygott csókunkba, majd elindult a helyére. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd elmosolyodtam, és kiléptem a színpadra. A rajongók üvöltözni, sikítani kezdtek, mindenki megörült, mi pedig integettünk nekik.
- Készen álltok a show-ra srácok? - kiabálta Niall, mire mindenki sikított. Elnevettem magam, majd ahogy a zene elindult, és a táncosok mögénk álltak, elkezdődhetett a Take Me Home turné.

* Ann szemszöge*

- That's what makes you beautiful. - énekelte Harry, majd a dal végén, ezüst papírkák robbantak fel a színpadon, mi pedig kezünket a magasba emelve, mosolyogtunk. A srácok elmosolyodtak, majd Louis a szájához emelte a mikrofont.
- Köszönjük ezt a hihetetlen show-t srácok. Ez volt az első koncertünk a turnéból, és azt kell hogy mondjam, imádtalak titeket. Köszönjük, hogy az életünk részei vagytok! - a rajongók felsikítottak, volt aki elsírta magát.
- Királyak vagytok, köszönjük! - intett Harry, majd leszaladtak a színpadról, ahogy mi is. Mindenki fújtatott, alig kaptunk levegőt. Mosolyogva dőltem neki a falnak, majd lecsúsztam. Imádtam az egészet. Annyira hihetetlen volt, és annyira hiteles. Minden tánc ment, a végére már nem is izgultam, sőt maradtam volna. Farrah mellém csúszott.
- Vissza akarok menni. - nevetett.
- Én is. - mosolyogtam rá. Mindenkiben túltengett az energia, mindenki mosolygott, és nevetgélt.
- Menjünk bulizni, vagy inni, vagy akármi, de tuti nem fogok hazamenni alukálni. - nevetett, majd felhúzott. Néhány táncos lány flegmán ránk nézett, majd összesúgtak, de mi nevetve hagytuk ott őket. A fiúk öltözője felé vettük az irányt, de persze meg sem lehetett közelíteni a folyosót.
- Sajnáljuk, senki sem léphet ide be. - mosolygott egy nő, majd arrébb tolt minket. Pár pármásodperc után, maga után húzott.
- Hova megyünk? - kérdeztem, miközben átvágtunk a tömegen. Farrah nem szólt, csak haladt előre.
- Ide. - állt meg egy szellőző rendszer előtt.
- Azt hiszem, ez az öltözőhöz vezet. - vigyorgott, mire megfogtam kezét.
- Azt hiszed? - kérdeztem komolyan, majd elmosolyodtam. A lány elkezdett felmászni, majd bátorítóan lenézett rám, én pedig egy sóhaj után, elkezdtem utána menni. Mint a filmekben, egymás után mentünk, néha megálltunk megnézni, hol vagyunk.
- Farrah, ez biztonságos? - kérdeztem, majd ijedten lenéztem.
- Persze, ezt erre találták ki. - mondta.
- Arra, hogy emberek mászkáljanak benne? - álltak meg egy percre, mire a lány hátranézett.
- Ja. A filmekben, is így szokták, nem? - nevetett, majd tovább haladt. Miért megyek bele folyton, a hülyeségeibe?
- Megvannak. - állt meg, egy kis ablaknál. Odamásztam Farrah mellé, majd észrevettem a fiúkat. Farrah kiszedte a kis ablakot, majd rám nézett.
- Ezen hogyan fogsz, kimászni? - suttogtam oda a lánynak, mire újra rám emelte tekintetét.
- Ann, igazán ismerhetnél már. Megoldom. - kacsintott, majd kidugta lábait, az apró nyíláson. A fiúk háttal voltak, nem vettek észre minket. Farrah rám mosolygott, majd egy nagy lendületet vett, és kiugrott, így a fiúk öltözőjébe érve. Az összes srác ijedten fordult a hang irányába.
- Hello, srácok. - vigyorgott a lány.

   

26. rész

*Farrah szemszöge*

"Ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el"
Kattogott az agyam. Gyorsan, egy ötlettől vezérelve indultam el és kiviharoztam az öltözőnk ajtaján, majd meg sem álltam a fiúk öltözőjéig. Épp valamin nagyon nevettek, mikor betoppantam. Értetlen fejjel néztek rám, de nem nagyon figyeltem rájuk. Kezemmel elkaptam Niall-ét, és kihúztam a szobából, majd be is csuktam azt. Húztam magam után az értetlen fiút, aztán hirtelen fékeztem le.
- Úristen, mi van veled? - nevetett fel aranyosan.
- Niall, Niall, figyelj rám! Ann eltűnt, elment valahova a francba, nekem pedig utána kell mennem, csinálnom kell valamit, mert..- itt kicsit elgondolkoztam - célpont lett.
Az arca elfehéredett, majd mondani akart valamit, de nem jött ki hang a torkán. Végül aztán rákérdezett:
- Célpont lett?
- El fogják kapni, és ... tudom, hogy hogyan állítsam le őket. - néztem mélyen a szemébe. Szemei csillogtak, ahogyan enyéimbe néztek, majd elkapta a tekintetét. - Segítened kell. Ki kell beszélned valahogyan minket. De Louisnak egy szót se! Így is utálja a képem, nem kell még jobban tenni érte.
Bólintott egyet, mire ajkaimat az övéire nyomtam és belemosolyogtam csókunkba.
- Köszönöm. - kacsintottam rá, majd észrevétlenül szaladtam ki az épületből.

*

A szoba csöndes volt és nehezen tudtam magam rávenni, hogy el ne aludjak. Épp mikor már csukódtak a szemeim, lépteket hallottam az előszobából. A régi lakásunknál voltam.
- Ann? - kérdeztem, majd nagyon szerencsétlenül, félig leesve próbáltam feltápászkodni a kanapéról.
Egy nagy sikoltást hallottam, majd megláttam a lányt. Egyik kezét a szívére helyezte, másikkal maga előtt hadonászott, de testileg a földön ült, és hatalmas szemekkel nézett rám.
- Mi van veled? - nevettem, majd odamentem felsegíteni.
- Nagyon.. megijedtem. Nem hittem volna, hogy itt leszel, de..
- De engem kerestél. - vigyorodtam el.
- Igen. - bólintott. - Felhívtak, hogy te is eltűntél és gondoltam, hogy valami baromságot fogsz csinálni. - nézett rám egyik szemöldökét felemelve.
- Kösz. - nevettem el magam. - Nyugi, megkértem Niallt, hogy beszéljen a koreográfussal. El kellett jönnöm, hogy elintézzek valamit.
- Mit? - vágott értetlen fejet.
- Hát tudod, sok módszerrel lehet elhallgattatni egy embert, aki vezethet egy nagyobb társaságot. Meg lehet fenyegetni, akár azzal, hogyha nem tesz eleget bármely kérésemnek, a családja fogja megbánni, vagy könnyen ki lehet mérni merre tartózkodik, bejutni és mint mindannyian tudjuk, nem minden ember rendőr, egy rendőrségen. Le lehet kötözni, felhívni a beépített rendőrt, hogy az elkövetett bűnöző kiesett az ablakon, a rendőrség pedig elhiszi. És tényleg elhiszi.
Néhány perc némaság és értetlen arckifejezés után a lány megszólalt.
- Mire akarsz utalni ezzel?
- Ez történt a két kis cukipofával, akik elraboltak. - válaszoltam neki teljesen természetesen.
- M..Mi?
- De most zúznunk kell vissza, gyere már, Louis tuti kész van idegileg, hogy hol lehetsz. - nevettem, majd magam után húztam a lányt.

*

- Örülök, hogy megérkeztetek lányok, álljatok be. - köszöntött Jack, amint beértünk az órára. Ann meglepődve nézett rám, mire csak elmosolyodtam és Niallt kerestem a tekintetemmel. Mosolygott, mikor megállapodott rajta a tekintetem.
- Jól van, figyeljetek, tudjátok, hogy koncert előtt van egy olyan negyed óra, amikor a fiúk is felkészülnek, mi is felkészülünk, szóval senki nincs a színpadon, a közönség pedig szinte kirobban az izgalomtól, kell valami amin lenyugodhatnak, vagy valami, amit élvezhetnek előtte is. Ezek lesztek ti. - mutatott ránk. - Megvan a múltkori koreó? Na, az lesz az első. Mehet? Álljatok be! Egy, két, há..
Elkezdtük a táncot, amit tanultunk. Mindannyian jól tudtuk már és könnyen is ment. (katt rá)
Imádom ezt a koreót, ezt a zenét, már maga a zene is megmozgat, még ha nem is tudod rá a lépéseket.
- Jól van, ez ügyesen megy, de figyeljetek a ritmusra, onnan kijön mindegyik lépés? Nézzük át? - kérdezte lihegve hátrafordulva.
- Nem. - szóltam oda neki, mire néhányan rám néztek. Sokat susmorogtak, meg pletykálgattak Niallről és rólam, de sosem érdekelt.
- Gyerünk gyerekek, folytassuk, ezután a Tyga jön, csajok először, onnan meg tudjátok, mehet!
Ekkor elindult a zene, méghozzá Tyga, nekünk meg nyomnunk kellett rá. Rázni, meg ami kell, a ritmus vezetett.
- Ezt még néhányszor átnézzük, de a következő... a következő. - kapta elő Jack az egyik zsebéből a kis listáját, amiről puskázhatott, ha elfelejtette melyik táncok jönnek. Gyorsan visszadugta a hátsó zsebébe, majd odahajolt a laptopjához és előkereste a számot. Mondták páran, hogy minden egyes fellépés előtt hihetetlenül izgul és néha olyan gyorsan beszél, hogy senki nem érti. Eddig erről a laza srácról nem bírtam volna elképzelni, de amikor az óra első felében csak róla folyik már a víz és liheg, mint egy kutya, akkor már kezdem elhinni.
- A következő a swagger jagger lesz, gyerünk, álljatok be. - ekkor elindította a zenét.
A mozdulatok könnyen mentek, csak a táncra és a zenére figyeltem, egy percre még a mai fenyegetésemet is majdnem elfelejtettem. Majd mikor a tánc véget ért, újra visszacsöppentem a valóságba. Talán ezért is kezdtem el táncolni. Elterelte a gondolataimat.
- Akkor a mai napi utolsó, ezután átbeszéljük amit át kell, meg elgyakoroljuk a többit is, de azokat úgyis tudjátok már. Most ami kellene nekem még az a snapbacks and tattoos. Mehet?
A tánc után fáradtan keresgéltem egy üveg vizet, amit az óra elején dobta le valahova. Miközben mindenki cucca alá benéztem, hátha ott van, megéreztem, hogy valaki megérinti a derekamat. Tudtam, hogy ki volt az, sőt, rögtön azt is megéreztem, hogy mindenki minket figyel a teremben.
- Niall. - suttogtam, majd elnevettem magam, amikor találkoztam a hülye grimaszt vágó fejével, nekem pedig ugyanazt kellett tennem, ilyen vagyok. Sokan nem gondolnák, hogy a sok nevetés és grimasz alatt ki is vagyok valójában.
Nem volt időm bármit csinálni, a fiú fogta magát és megcsókolt, én pedig csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történt most. Valószínűleg ezután én leszek a pletyka témák főtárgya. De.. nem nagyon érdekel.

25. rész

*Ann szemszöge*

Haragudtam. Ahogy néztem őt, csak az járt a fejemben, hogy hazudott. Azt mondta nem volt börtönben, pedig de. És valójában nem is akarom tudni, miért. Csak rosszabb lett volna.
- Minden oké? - jött felénk Niall, majd mosolyogva Farrah mellé állt. Nyugtalan tekintetem, könnyes szemem, és ideges arcom felkeltette Niall figyelmét, homlokát összeráncolta.
- Ann bántottak? - lépett közelebb hozzám, de én valamiért hátráltam. Már tőle is féltem. Mindenkitől féltem. Farrah tekintete, teljesen nyugodt volt. Ez is zavart. Hogyan tud ilyenkor nyugodt lenni?
- Ann. - szólalt meg újra, Niall. Egy rideg pillantást vetettem Farrah-ra, majd megfordultam és távoztam Niall-től.


*

- Nagyon késő van? - kérdezte Louis, szemét dörzsölgetve. A konyha pultnak dőlve, háttal neki néztem ki az ablakon. Alakokat láttam mindenhol, fekete ruhás embereket, ahogy közelednek felém, és ahogy gúnyosan nevetnek felém. Hirtelen valaki megfogta a derekam, mire felsikítottam, és ellöktem magamtól a személyt.
- Ann! - kiáltott Louis, oldalát fogva. Hangosan vettem a levegőt, szememből akaratlanul is folytak a könnyek.
- Mi történt?! - nézett fel rám. Louis arcán is csak a gúnyosan nevető férfiakat láttam, mögötte egy embert, aki éppen leüti őt. Erőtlenül estem le e földre, a konyha pultnak dőlve. Louis azonnal odajött hozzám, aggódó tekintete találkozott az enyémmel.
- Mond. Mond, hogy nem bántottak? - nézett mélyen bele, könnyes szemeimbe.
- N- nem. - dadogtam, majd vettem egy nagy levegőt. - Lezuhanyzok. - álltam fel, majd kikerülve őt, elindultam a zuhanyzóba. Hirtelen Louis kezét éreztem karomon, ahogy visszarántott. Kitört belőlem a sírás.
- Annyira félek. - zokogtam, majd hagytam, hogy kezei körém fonódjanak. Tudta, hogy hazudtam az előbb, és én is tudtam, hogy újra meg fogja kérdezni.
- Bántottak? - suttogta. "-Kislány! Ha egy szót is mersz szólni erről, vagy megemlíted valakinek ezt, akkor neked annyi!" 
- Nem. Nem bántottak. - néztem fel rá, mire nagyot sóhajtott, és megölelt.
- Ha bármikor, csak hozzád érnek, szólj! Még egy ilyen és rendőrt hívok. És, nem érdekel Farrah. - Nem szóltam.

*

- Jó reggelt. - mosolygott rám Dave, majd átadta kártyámat. Némán elvettem, majd az öltözőig sétáltam. Louis adott egy apró puszit arcomra, majd tovább sétált az ő öltözőjéig. Ahogy beléptem, Farrah pillantottam meg, éppen Niall-al beszélgetett.
- Akkor én megyek, öltözzetek csak. - mosolygott, majd kiment. Farrah egy széket tolt elém, majd arra leült, engem figyelt.
- Bármennyire fura is, de..
- Nincs terved. - fejeztem be mondatát. Nem szólt, sóhajtva hajtotta le fejét hátra.
- Lányok, két perc, és kezdés. - nyitott be James, majd egy vigyor tekintetében el is ment.
- Sajnálom, hogy bántottak.. - nézett rám. Nem szóltam, nem néztem rá. Haragudtam rá.
- Egyre jobban félek, Farrah. Nem merek utcára lépni, mert attól félek, mikor rabolnak el. Téged nem bántanak, csak a szeretteid, de akkor is..ez így szerinted jó? Miért próbáltunk annyit? Miért megyünk most táncolni, és gyakorolni, ha nem szabad fellépnünk, mert azon nyomban megölnek. És ne, ne mond, hogy nem lesz semmi baj, menjünk, csináljunk, mert igenis baj lesz belőle. Ne haragudj, de nem viselek el több rossz embert, a közelemben. Lehet, hogy Niall igen, de én nem. - ezzel fogtam táskám, magamra kaptam, és kisétáltam. Ezt el kellett mondjam neki, tudnia kellett, hogy nem veheti ennyire könnyen a dolgokat. Mégis rossz érzés volt..tudtam, hogy nem ő a hibás, és én mégis őt hibáztatom. De ő is benne volt, és tényleg túl könnyen állt a dolgokhoz. Kavarogtak bennem a gondolatok, nem tudtam mit tegyek. Könnyes szemekkel hagytam el a táncterem bejáratát. Tudtam, ha most elmegyek, akkor kirúgnak. És bár mennyire is akartam, és szerettem táncolni, az életemet nem akartam kockáztatni.

*

Felzaklatva néztem, a feltört ajtót. Az otthonom, a lakásom, ahol eddig éltem. Lassan léptem át a küszöböt, hogy teljes belátást nyerjek mindenre. A lélegzetem is visszatartva figyeltem, a bútorokat, a szekrényeket, a könyveket, a székeket, a lámpákat, a papírokat, ahogy egymásra dobálva, összetörve hevertek a földön. Fogalmam sem volt, mit mondok Nick-nek, hogy hogyan hozom rendbe a lakást, mivel etetem be a kíváncsi lakókat. A szobám ajtaját, félve nyitottam ki. Döbbenten néztem körül a szobán, ami ugyanúgy volt, ahogy azt hagytam. A lámpa égett az asztalomon, a kis párnák az ágyamon hevertek, az ágynemű olyan gyűrött volt, ahogy hagytuk, mikor Farrah-val, rajta feküdtünk. Leültem ágyamra, és csak néztem a szobát. - Ann, kit láttál? Egy ideig nem szólok semmit sem.
- Egy fekete dzsekis férfit. Rám mosolygott majd elment. Farrah teljesen le sápadt.
- Baj van ugye? - kérdeztem, ijedten. A lány aprót bólintott.
- El kel mennünk a fiúkhoz, muszáj. - előhúzta ágyam alól a bőröndöm, majd amit talált ruhát belet.
- Mit csinálsz?
- El kell mennünk. Igen, bajban vagy.. bajban vagyunk. Te is. Azt hiszem..főleg Te. - sóhajt majd belegyömöszöli ruháim a bőröndbe. Annyit kérdésem lenne..de nem. Nem kérdezek. Leguggolva mellé segítettem neki pakolni.
- Oké.. ennyi elég. - húzza össze majd, felállítja.
- És a tieid?
- Arra nincs idő. - mondja. Farrah után megyek a nappaliba. Az asztalon egy fehér cetli áll. Farrah azonnal elveszi onnan. "Ha te nem is, majd más szenved. Miattad." 
- Farrah, mi folyik itt? - dőltem neki az asztalnak.
- Semmi. - válaszul eltépte a papírt.
- Farrah, nem is az enyém ez a lakás. Az ajtó kirúgva.. és idegen emberek járkálnak, fel s alá.
- Tudom.. ezért kell elmennünk. Biztonságba kell lenned. Legalább neked. Jack meg Floridában van hrom hónapig, nem? Tudsz kamuzni. Mire visszajön, nyomát sem látja majd semminek. Hidd el. - hittem neki. Az emlékek, tisztán törtek fel bennem. Ahogy sietve menekülünk. A saját lakásomból. Menekülök. 

- Ann? Farrah? - kiabált valaki. Ijedten néztem az ajtó felé. 

- Mi a franc történt itt? - Jack. Ő volt az. 

- Szia, Jack. - léptem ki a szobából, mire megfordult. 

- Ann. - mosolygott, majd megölelt. - Itt bombát robbantottak? - biccentett fejével a a lakásra. Nem tudtam mit mondjak, csak szótlanul álltam előtte. 

- Sok minden történt. - néztem oldalra. 

- Oké. Sápadt vagy, fáradtnak tűnsz, látszólag depressziós vagy, és biztosan farkas éhes, szóval most elmegyünk, eszünk valamit, elmondasz mindent, és mi kitaláljuk a megoldást. - elmosolyodtam. 

- De..

- Nincs, de! Jössz, most! - ezzel kezemet megragadta, és egészen egy pizzázóig el sem engedett. Nem sokat beszéltem vele, inkább Finn-el ismerkedtem, de nagyon aranyos srác Jack. Megjelent, és én azonnal mosolyogtam. 

- Szóval? Miért olyan a lakásotok, mint egy kirabolt szemétdomb? - harapott bele, az egyik szeletbe. 

- A lényeg, hogy minden a rosszára fordult. Semmi sem a "régi". - vontam meg a vállam, és én is neki kezdtem egy szeletnek. 

- Miért? Csak nem betörtek? - nyeltem egy nagyot, majd ittam jeges teámból. 

- Finn? Jobban van? - kérdeztem, de nem néztem rá. Zavartan játszottam a szalvétákkal. Jack kezét a szalvétákra tette. 

- Ann. - kérlelt, kezét még mindig a szalvétákon hagyva. Abban a pillanatban megszólalt telefonom. Hálát adtam, hogy pont most, gyorsan fel is vettem. 

- Hol a francban van, Ann? Maga egy táncos! Felfogta? Nem egy utcai senki, hanem a One Direction táncosa, nem mellesleg több táncban, fő táncos. Nagyon szépen megkérem, bárhol is van, tolja ide az izmos kis fenekét, és mondja el, hogy ön, és Farrah miért nem jelentek meg a mai FŐPRÓBÁN. Most! Azonnal. - és a telefont már le is tették. 

- Baj van? - kérdezte Jack. Mi..? Farrah, sem ment be? Ő is elment? De hova? A gondolatok cikáztak a fejemben, végül arra jutottam, hogy tuti valami hülyeséget csinál. 

- Jack. Most mennem kell, kösz a kaját. Tényleg. - mosolyogtam rá, majd elindultam a kijárat felé. El sem tudom képzelni, hol lehet Farrah. Csak ne azt tegye, amire gondolok. Csak ne azt. 

24. rész

*Farrah szemszöge*

- Uhm..ja.. - köhintettem egyet, majd hosszítva beszívtam a levegőt, próbáltam oldani a kínos csöndet. A fiú kezeit egymás elé rakta, a földet pásztázta, de gyakran fölpillantott és ajkait harapdálta,.
- Szóval ja.. - hümmögött ő is, majd láttam arcán, ahogyan gondolkodik és tördeli a kezét. - Éhes vagy?
- Öhm...nem. De ha te... - kezdtem volna.
- Nem, én sem..ja.
"kínos, kínos, kínos"
- Akár... aludhatnánk is. - mondta maga elé mormogva.
- Jó. - mondtam, majd felálltam, elindultam a fürdő felé. Beértem, majd hosszan belenéztem a tükörbe. Kócos voltam, talán egy órával ezelőtt még elveszett, de abban a pillanatban nem tudtam visszaemlékezni, főleg nem arra, hogy mennyire szégyenletes is voltam, így hát csak egy dolgot tudtam észrevenni. A mosogató mellett lévő, jól észrevehető óvszert.
"bazdmeg,bazdmeg,bazdmeg"
Hogyan is kerültünk ebbe az őrülten cikis helyzetbe, onnantól, hogy éppen a földön fekve smárolunk? Niall-t hívták, én meg észbe kaptam, hogy mi mit is csinálunk és innentől nem könnyű újra belerázódni. De úgy látszik nem véletlen, hogy meglátok egy gumit, a fürdőszoba legkönnyebben észrevehető helyén, valószínű, hogy Niall azért felkészült erre.
Abban a pillanatban meg is pördültem magam körül, hihetetlen sebességgel öltöztem át, hálát adtam az égnek, hogy itt van minden holmim és gyorsan ki is siettem. Niall ugyanott, az ágy szélén ült, telefonját nyomkodta, majd mikor kijöttem rögtön felpillantott rám, a telefonját meg, mintha eldobta volna, vagy csak lerakta maga mellé, ajkait harapdálva, lábával dobolva újra kínos lett a csönd.
Persze, könnyen áteshettünk volna a dolgon a hév miatt, de így, hogy ki lettünk zökkentve, így már nem olyan egyszerű.
- Mindjárt jövök. - mondta a fiú, majd felpattant és besietett a fürdőbe. Egy percig csak lestem, majd próbáltam gyorsan bebújni az ágyba, eldönteni melyik oldalon is feküdjek, szóval minden aprócska részleten egy fél óráig agyaltam, míg ki nem nyílt az ajtó és a félmeztelen fiút láttam meg, egy melegítőalsóban. Próbáltam arrébb csusszanni, hogy belássak a fürdőbe. A fiú elfoglalta a helyét, de míg ő lefeküdt volna, én pont beláttam a szemben lévő fürdőszobaajtón, pont ráláttam a mosogatóra, de egy valamit nem láttam rajta. Kuncognom kellett.
- Mi az? - nevetett ő is halkan. Szemeit végigvezette a nagy pólón, amit hordtam, meg a shortomon.
- Semmi, semmiség. - legyintettem.
Egy percig csak meredtünk magunk elé, szinte hallottam, ahogyan a fejében tekeregnek a kerekek, az agyában, vagy hogy is kell ezt mondani.
- A francba is! - mormolta, felém fordult, majd ajkait erőteljesen az enyémre nyomta. Eldőltünk, ő került fölülre. Kezeivel a fejem mellett tartotta magát, miközben áttért a nyakamra. Kihasználtam minden másodpercet és beletúrtam a hajába. Ezután kék szemeit rám emelt. Csillogtak.
Oldalasan elmosolyodott, majd hagyta, hogy levegyem a fölsőm. Sokkal gyengédebben kezdett csókolni, sokkal lassabban, mint előtte.
Készült levenni a nadrágját, mikor az ajtó kicsapódott és Ann értetlen arckifejezésével meredt ránk.
- FAR!..Ti...mit....csináltok? - halkult egyre jobban.
Mi mind a ketten hirtelen gyorsasággal távolodtunk el egymástól, a takaró alá bújva. Felkaptam a pólóm, de közben rápillantottam a fiúra, aki összeszorította az állkapcsát és magában mérgelődött.
- Miért jöttél? - kérdeztem tőle, mikor már kiértünk a szobából.
- Farrah, elkaptak! - kezdett el pánikolni. Arckifejezése egy másodperc alatt változott át és láttam rajta a félelmet, ami eluralkodott egész testén. Remegett.
Rögtön tudtam, hogy kik azok.
Beugrott egy régi, nagyon régi kép, mikor futnom kellett előlük. Menekültem a fák mellett, míg az egyik lábamból ömlött a vér. Fájt már a gondolata is, hogy visszaemlékezzek mindezekre és a gondolattól is éreztem lábamban azt a lüktető fájdalmat, mint akkor. Mikor nem látod, hogy követnek, de tudod, hogy követnek. Nem tehetsz ellene semmit.
- Azt..azt mondták megölnek, ha címlapra kerülsz. Minket is megölhetnek. - sírt. Könnyei egyenletesen haladtak le az arcán, majd állánál elhagyták azt.
Megint belém nyílalt. Megint éreztem, mintha még mindig fájna.
- Nem fognak többet bántani, megígérem. - mondtam erősen bámulva rá. Láttam rajta, hogy megijedt tőlem. - Garantálom. - tettem hozzá, mire a lány nyelt egyet én pedig rögtön a nadrágomhoz kaptam a kezem, ahol a fegyver tökéletesen előkapható helyzetben volt. Talán a lány nem vette észre.

"Mikor nem látod, hogy követnek, de tudod, hogy követnek. Nem tehetsz ellene semmit."

23. rész

*Ann szemszöge*

- Visszajön? - nézett felém, Niall. Aprót bólintottam, majd sóhajtva leültem a barna kanapéra. Louis tanácstalanul dőlt neki a konyha vázának, fejét a falnak hajtva nézett körbe. Fáradtságom azonnal elmúlt. Az élmények, az események, minden felkavart, nem tudtam volna aludni. Pedig belegondolva lassan három napja, nem aludtam, egy percet sem. Mindenki csendben volt. Niall-ra vetettem pár pillantást, ő maga elé nézett, közben pedig kezeit tördelte.

*Louis szemszöge*

Ann aggodó arcát figyeltem, ahogy jobbra balra mászkált a nappaliban, míg Niall némán nézett maga elé. Pont úgy mint egy órája. Farrah még nem jött, mindenki kezdett aggódni. Kiéve engem. Valamiért, van egy rossz érzésem, Farrah-val szemben. A múltja, a jelenje, piszkos, és nem tudom, hogy eléggé biztonságos-e ahhoz, hogy senki se sérüljön meg. Nemsokára indul a Take Me Home, így is sok a feszkó, semmi kedvem, Farrah drámáját hallgatni, főleg, hogy tönkreteszi Niall-t. Ha elmegy, mindenkinek jobb, nem kell azon aggódnom, hogy mikor szorít a torkomhoz valaki, egy kést. De akkor Niall összeomlik, teljesen magába vonul. Megértem, hogy kedveli, talán szereti is, és vele lesz ön maga, de alig ismeri. Ez a lány kihasználhatja, és tönkre is teheti a bandát. A szörnyű valóság az, hogy nem bízok benne. A baj viszont az, hogy mindenki más igen. Míg ezen gondolkodtam, Ann vagy négyszer hívta újra, és újra Farrah-t, de nem vette fel. Sóhajtva elindultam, egy pohár vízért. Mikorra visszaértem, Farrah már Ann karjaiban volt.
- Azt hittem, nem jössz vissza. - mosolygott boldogan, Ann, majd újra megölelte a lányt. Niall felállt, csak nézte a lányt. Kis idő után, Ann elengedte, majd mellém állt. Rá mosolyogtam, majd kezemmel átfogtam derekát. Farrah, és Niall mint két kisgyerek, nézték egymást, furcsa Farrah szokatlanul elveszettnek tűnt, a fiú tekintetében.
- Sajnálom. - suttogta a lány, majd egy lépéssel közelebb ment a fiúhoz. Furcsa volt. Éppen az előbb fogalmaztam meg, egy lázadó, kihasználó, fruska véleményt a lányról, aki most teljesen elveszve áll a fiú előtt, csendesen, és szerényen. Összezavarodottan néztem őket.
- Annyira szánalmas vagyok. - nevetett fel, majd egy másodpercre Niall-re nézett. Csend lett, senki sem szólt. Ann hangos levegővételére, rá pillantottam. Könnyes szemeit törölgette. Éppen a lányra, vagyis Farrah-ra néztem, mikor észrevettem, hogy egy könny folyik le arcán, ami pontossággal lezuhan a földre. Azonnal szeméhez nyúl, de késő. Észrevettem. Sírt. Síni akart. Niall nem bírja már, elszorult tekintettel nézi a lányt, majd hirtelen magához rántja. Mosolyogva figyelem őket. Ha Niall ennyire kedveli őt, akkor én nem állok az utukba. Ann mosolyogva felnéz rám, még mindig könnye szemekkel.
- Nem lesz semmi baj. Megoldunk mindent, csak ne menj el! - mondta a lánynak, aki bólintva felnézett rá.
- Beszállok a kocsiba, majd gyere. - nyomtam egy gyors puszit hajába, majd elindulok az ajtó felé. Niall velem szemben áll, ahogy erősen szorítja magához a lányt. Biztatóan mosolygok rá, majd kinyitom az ajtót.

*Ann szemszöge*

Farrah elneveti magát, majd elengedi Niall-t, é felém fordul.
- Holnap, a bejárat előtt? - mosolygok, mire felnevet.
- Ott leszek. - nevet, majd megölel.
- Azt hiszem, szeret. - suttogom fülébe. Ahogy vártam, értetlenül néz, de én mosolyogva indulok Louis után, intve egyet, Niall-nek is. Igazán elhihetné már, hogy van aki szereti.

*

Louis még nagyban aludt, mikor én már lent reggeliztem a konyhában. Hazamentem volna, mert nem akartam feltűnést, de egy baj volt. Nem volt otthonom. A cuccaim nagy része, Niall-nál voltak, ruhát pedig nem hoztam magammal. Egy kis levelet hagytam Louis-nak, majd elindultam London párás reggeli utcáin. Nyolc körül már ott is voltam, de tudtam, hogy még alszanak. Meglepetésemre, a nappaliban találtam őket. Niall karjaiban, Farrah feküdt, keze a hasán pihent. El mosolyodtam, majd halkan settenkedni kezdtem a nappaliban. Niall azonnal fel riadt, felugrott a kanapéról, így Farrah le esett róla.
- Úristen! - kiáltott fel Niall, majd azonnal a földön fekvő lányhoz hajolt. Farrah szokásosan nevetett, vigyorgott a fiúra. Észre sem vették, hogy ott álltam kezemben a ruháimmal, mosolyogva figyeltem a jelenetet. A lány lehúzta magához a fiút, majd pár centire egymásól nézték egymást. Éppen megszólaltam volna, mikor Niall megcsókolta az alatta fekvő lányt, aki visszacsókolta. Nem akartam tönkretenni semmit sem, mosolyogva settenkedtem ki az ajtón, és hagytam a "szerelmes párt" kettesben. Halkan zártam be az ajtót, majd lassan fordultam meg. Két fekete ruhás fickó állt előttem, az egyik azonnal befogta a szám.
- Hello kislány. - vigyorgott, gúnyosan. Sikítani kezdtem, kezemmel erősen ütöttem a férfi karját.A ruhák azonnal kiestek kezemből, a földre hullottak. A másik férfi, maszkot vett fel, majd megfogta a kezem, és az autóhoz rángattak. Niall, és Farrah tőlem pár méterre voltak, de nem hallottak meg.  Ijedten néztem, ahogyan betesznek az autóba, majd behúzzák az ajtaját. Nem láttam semmit sem, csak a két férfi hangját hallottam, ahogy összenevetnek, és a kocsi elindul.
- Kérem, ne! Kérem! - üvöltöttem, de a számon lévő ragasztó eltompította hangom. Ijedten néztem körbe, de semmit sem láttam. Újra át kellett élnem, ezt. Újra. Reménytelenül kiabáltam, toporzékoltam, észre sem vettek. Remegve tapogatóztam, de csak egy pisztolyt találtam. Hirtelen eldobtam magamtól, de aztán végig gondoltam a dolgokat. Sírva, szinte zokogva néztem a sötétségbe, a két fickó gúnyos nevetése vízhangzott az autóban. Teljesen pánikba estem, nem tudtam mit tegyek, csak kiabáltam, és tapogatóztam, de reménytelenül. Az egyik férfi, letépte a számról a ragasztót, mire felsikítottam. Újra láttam, mikor az egyik feloltotta a lámpákat, az autóban.
- Shh! Kislány, nyugi. Nem fogunk bántani...talán. - kezével államat fogta meg, fejemet jobbra balra döntötte.
- K- kérem ne-ne bántsanak. - dadogtam, majd síri kezdtem. - Kérem. - zokogtam, reménytelenül.
- Oh.. szegény Ann. - nevem hallatán felkaptam a fejem. Szaporán vettem a levegőt, a könnyek automatikusan folytak le arcomról.
- Honnan tudja a nevem?
- Én mindent, tudok. Tudod.. - előre nézett, majd újra vissza rám. - Van egy közös barátunk. - vigyorgott. Legszívesebben pofon vágtam volna.
- Emily. - mondta, majd elkezdett keresni valamit. Emily. Sosem neveztük, így. Pedig így hívták. Emily Davidson.
- Ismerős? Ő itt a nagy barátnőd. - arcom elé tett egy képet, kezében egy pisztollyal, másik kezében cigivel, mellette néhány pasassal, és egy zsák lopott arannyal, amiben éppen fetrengett. Döbbenten néztem a képet, rajta Farrah-t. Tudtam, hogy milyen..vagy mégsem?!
- Még mindig annyira, aranyos, vicces, menő? Mert, ez az igazi Emily. - egy újabb képet mutatott, egy börtöni képet. Kába tekintettel kezében egy fekete táblával állt. Csalódottan lehajtottam fejem. Azt mondta, sosem volt börtönben. Hazudott.
- Látom felzaklattak ezek. - rakta el a képeket, majd éreztem, hogy az autó megáll.
- Kislány! Ha egy szót is mersz szólni erről, vagy valahol meg mered említeni ezt, akkor neked annyi! - kezével egy percre torkomhoz nyúlt, kissé megszorította. - Csak egy embernek tudasd, hogy itt vagyunk. - szólalt meg a másik, majd elvigyorodott. A félelemtől levegőt is alig kaptam.
- Semmi mást nem kell tenned, csak Emily-t figyelmeztetni. Itt vagyunk! Tudni fogja kik vagyunk, ne aggódj, kis csillag. - hajolt egészen az arcomba, mire elkaptam tekintetem.
- Ha Emily még egyszer újságba kerül, vagy megemlítik a nevét valahol is, akkor nektek annyi. - ekkor egy újságot mutattak fel, amin nagy betűkkel a neve volt, és Niall.
- Előszőr veled végzek, aztán a cuki énekes fiúkkal, majd vele, ha bárhol megjelentek. Megértetted? - nem válaszoltam. Szipogva hajtottam le a fejem.
- Megértetted? - üvöltötte a fickó, majd erőszakosan fel emelte  fejem.
- I-Igen. - suttogtam.
- Se fellépés, se mutatkozás, se semmi, mert ezzel mi is bajba kerülhetünk, szóval lapítsatok, mint a kis nyuszik! - gúnyos hangon nevetett, majd kinyílt az ajtó, és én a a földön landoltam.
- Ez nem a rózsaszín tündérmese folytatása, szivi. Ez, az élet. A való élet. - ezzel a mondattal hagytak ott, az üres zsákutcában. Nem tudtam felállni, sem mozdulni, csak néztem magam elé. Remegtem, fáztam, féltem. Szemeim egy percre lehunytam, éreztem, hogy egy könny folyik le az arcomon. Egész testem rázkódott a hideg, köves úton. Nem tudtam mit tegyek. Teljesen lebénultam. Sokkot kaptam.

22. rész

*Farrah szemszöge*

Bolyongva lépkedtem a sötét utcákon. Sosem éreztem még magam olyannyira könnyen irányíthatónak, nyitott könyvnek, még ha rengeteg felfedezetlen titkom is volt. Sebezhetőnek éreztem magam. Sebezhetőnek éreztem magam egy ember miatt. Akinek kitártam a szívemet, akármennyire is tartózkodnom kellett volna tőle.
Hiányzott és ez még jobban gyengített.
Lerogytam a földre. A vizes betont bámultam magam alatt, ahogyan megcsillan rajta az utcalámpák fénye. London sokkal fényesebb volt, mint New York.
Ezekkel a gondolatokkal akartam kiverni a fejemből azt a tényt, hogy remegek. Remeg a kezem és a lábam. Lehajtottam a fejem, s csak hallgattam, amint lépések haladnak el előttem, egyre közelebb érve hozzám.
- Szánalmas vagy.
Felpillantottam. Nehezen vettem ki bármit is a sötétből, de mikor az alak előrébb lépett már tisztán láttam és nem hittem el. Mintha magamat látnám.
- De ezt te is tudod.
Összeráncoltam szemöldökömet, majd nehézkesen, fájdalommal tele próbáltam felállni. Nem szólaltam meg, ajkaimat összepréseltem, a fájdalmat kiszűrve, egyik kezem a térdemre téve, segítve a könnyebb felállást. Majd mikor már teljesen felálltam akkor vettem észre, hogy végigmér. Belegondolva végigmérem magam..
- Mit akarsz? - sziszegtem fogaim között.
Elnevette magát.
- Látom a szemedben, hogy csillog. Mióta csillog a szemed, drágám? Mióta megláttad a szőke hercegedet, azóta vagy ilyen visszataszító? - emelte fel fejét. Megráztam a fejem, ellenezve ezt az egészet.
"Csak beképzelem ezt az egészet"
- Te nem is létezel. - léptem volna előrébb, de elvesztettem egyensúlyomat és karommal próbáltam a falnak dőlni.
- Csak a fejedben.
- Akkor miért nem tűnsz már el? - ordítottam. Légzésem gyorsabb lett, porcikáim csak jobban remegtek és fájt a tudat, hogy nem tudom kontrollálni a helyzetet. Mindig is tudtam, sosem voltam ilyen reménytelen, esetlen és... szánalmas.
- Én a képzeleted szüleménye vagyok. Ha te azt akarnád, akkor tűnnék el.
Egy pillanatig csak bámultam magam elé. Nem láttam senkit, de hallottam a szavait.
- Gondolkodj el egy kicsit, Emily. Miért érzed azt, hogy hiányzik, hogy kell neked, hogy elveszítheted, ha nem vagy vele? Mióta fontos neked valaki, akit nem ismersz? Mióta fontos neked egyáltalán valaki? Mióta fáj? A látszat, hogy beolvadnál a többiek közé csak látszat és nem tudod megváltoztatni! A látszat, hogy hiányzik neked, semmi több, csak látszat, amit már oly régóta gyakorolsz, sosem lesz valódi. - harsányan nevetett - MIÓTA?
Ez az egy szó keringett a fejemben és nem hagyott nyugodni.
A telefonom csengésére lettem figyelmes.
"Ann"
- Itt vagy Farrah? - kérdezte halkan a telefonba.
Nem válaszoltam, hiszen tudta, hogy a válasz igen.
- Hol vagy most? - kérdezte.
- Nem fontos. - válaszoltam halkan.
- Niall keres.
Elcsuklott a hangom. De eszembe jutott..."MIÓTA?"
- Farrah, jól vagy?
- Igen, igen.
- Hazajössz? - kérdezte.
- Igen, megyek. - suttogtam, majd kinyomtam.

"Tudod mi vagy? Közönséges! Csak beszélsz és beszélsz, de közönséges vagy. Az angyalok oldalán állsz"

hallottam egy újabb hangot a fejemben. Nem az én hangom volt. Valaki olyané, aki egyszer nyomott belém tőrt, azóta se szedte ki. Féltem tőle.

"Te és én. Egyek vagyunk. Ugyanazok. Kivéve, hogy te unalmas vagy. Az angyalok oldalán állsz"


- Lehet, hogy az ő oldalukon állok, de egy percig se hidd, hogy egy vagyok közülük. - suttogtam, majd elindultam vissza, ahonnan jöttem.