23. rész

*Ann szemszöge*

- Visszajön? - nézett felém, Niall. Aprót bólintottam, majd sóhajtva leültem a barna kanapéra. Louis tanácstalanul dőlt neki a konyha vázának, fejét a falnak hajtva nézett körbe. Fáradtságom azonnal elmúlt. Az élmények, az események, minden felkavart, nem tudtam volna aludni. Pedig belegondolva lassan három napja, nem aludtam, egy percet sem. Mindenki csendben volt. Niall-ra vetettem pár pillantást, ő maga elé nézett, közben pedig kezeit tördelte.

*Louis szemszöge*

Ann aggodó arcát figyeltem, ahogy jobbra balra mászkált a nappaliban, míg Niall némán nézett maga elé. Pont úgy mint egy órája. Farrah még nem jött, mindenki kezdett aggódni. Kiéve engem. Valamiért, van egy rossz érzésem, Farrah-val szemben. A múltja, a jelenje, piszkos, és nem tudom, hogy eléggé biztonságos-e ahhoz, hogy senki se sérüljön meg. Nemsokára indul a Take Me Home, így is sok a feszkó, semmi kedvem, Farrah drámáját hallgatni, főleg, hogy tönkreteszi Niall-t. Ha elmegy, mindenkinek jobb, nem kell azon aggódnom, hogy mikor szorít a torkomhoz valaki, egy kést. De akkor Niall összeomlik, teljesen magába vonul. Megértem, hogy kedveli, talán szereti is, és vele lesz ön maga, de alig ismeri. Ez a lány kihasználhatja, és tönkre is teheti a bandát. A szörnyű valóság az, hogy nem bízok benne. A baj viszont az, hogy mindenki más igen. Míg ezen gondolkodtam, Ann vagy négyszer hívta újra, és újra Farrah-t, de nem vette fel. Sóhajtva elindultam, egy pohár vízért. Mikorra visszaértem, Farrah már Ann karjaiban volt.
- Azt hittem, nem jössz vissza. - mosolygott boldogan, Ann, majd újra megölelte a lányt. Niall felállt, csak nézte a lányt. Kis idő után, Ann elengedte, majd mellém állt. Rá mosolyogtam, majd kezemmel átfogtam derekát. Farrah, és Niall mint két kisgyerek, nézték egymást, furcsa Farrah szokatlanul elveszettnek tűnt, a fiú tekintetében.
- Sajnálom. - suttogta a lány, majd egy lépéssel közelebb ment a fiúhoz. Furcsa volt. Éppen az előbb fogalmaztam meg, egy lázadó, kihasználó, fruska véleményt a lányról, aki most teljesen elveszve áll a fiú előtt, csendesen, és szerényen. Összezavarodottan néztem őket.
- Annyira szánalmas vagyok. - nevetett fel, majd egy másodpercre Niall-re nézett. Csend lett, senki sem szólt. Ann hangos levegővételére, rá pillantottam. Könnyes szemeit törölgette. Éppen a lányra, vagyis Farrah-ra néztem, mikor észrevettem, hogy egy könny folyik le arcán, ami pontossággal lezuhan a földre. Azonnal szeméhez nyúl, de késő. Észrevettem. Sírt. Síni akart. Niall nem bírja már, elszorult tekintettel nézi a lányt, majd hirtelen magához rántja. Mosolyogva figyelem őket. Ha Niall ennyire kedveli őt, akkor én nem állok az utukba. Ann mosolyogva felnéz rám, még mindig könnye szemekkel.
- Nem lesz semmi baj. Megoldunk mindent, csak ne menj el! - mondta a lánynak, aki bólintva felnézett rá.
- Beszállok a kocsiba, majd gyere. - nyomtam egy gyors puszit hajába, majd elindulok az ajtó felé. Niall velem szemben áll, ahogy erősen szorítja magához a lányt. Biztatóan mosolygok rá, majd kinyitom az ajtót.

*Ann szemszöge*

Farrah elneveti magát, majd elengedi Niall-t, é felém fordul.
- Holnap, a bejárat előtt? - mosolygok, mire felnevet.
- Ott leszek. - nevet, majd megölel.
- Azt hiszem, szeret. - suttogom fülébe. Ahogy vártam, értetlenül néz, de én mosolyogva indulok Louis után, intve egyet, Niall-nek is. Igazán elhihetné már, hogy van aki szereti.

*

Louis még nagyban aludt, mikor én már lent reggeliztem a konyhában. Hazamentem volna, mert nem akartam feltűnést, de egy baj volt. Nem volt otthonom. A cuccaim nagy része, Niall-nál voltak, ruhát pedig nem hoztam magammal. Egy kis levelet hagytam Louis-nak, majd elindultam London párás reggeli utcáin. Nyolc körül már ott is voltam, de tudtam, hogy még alszanak. Meglepetésemre, a nappaliban találtam őket. Niall karjaiban, Farrah feküdt, keze a hasán pihent. El mosolyodtam, majd halkan settenkedni kezdtem a nappaliban. Niall azonnal fel riadt, felugrott a kanapéról, így Farrah le esett róla.
- Úristen! - kiáltott fel Niall, majd azonnal a földön fekvő lányhoz hajolt. Farrah szokásosan nevetett, vigyorgott a fiúra. Észre sem vették, hogy ott álltam kezemben a ruháimmal, mosolyogva figyeltem a jelenetet. A lány lehúzta magához a fiút, majd pár centire egymásól nézték egymást. Éppen megszólaltam volna, mikor Niall megcsókolta az alatta fekvő lányt, aki visszacsókolta. Nem akartam tönkretenni semmit sem, mosolyogva settenkedtem ki az ajtón, és hagytam a "szerelmes párt" kettesben. Halkan zártam be az ajtót, majd lassan fordultam meg. Két fekete ruhás fickó állt előttem, az egyik azonnal befogta a szám.
- Hello kislány. - vigyorgott, gúnyosan. Sikítani kezdtem, kezemmel erősen ütöttem a férfi karját.A ruhák azonnal kiestek kezemből, a földre hullottak. A másik férfi, maszkot vett fel, majd megfogta a kezem, és az autóhoz rángattak. Niall, és Farrah tőlem pár méterre voltak, de nem hallottak meg.  Ijedten néztem, ahogyan betesznek az autóba, majd behúzzák az ajtaját. Nem láttam semmit sem, csak a két férfi hangját hallottam, ahogy összenevetnek, és a kocsi elindul.
- Kérem, ne! Kérem! - üvöltöttem, de a számon lévő ragasztó eltompította hangom. Ijedten néztem körbe, de semmit sem láttam. Újra át kellett élnem, ezt. Újra. Reménytelenül kiabáltam, toporzékoltam, észre sem vettek. Remegve tapogatóztam, de csak egy pisztolyt találtam. Hirtelen eldobtam magamtól, de aztán végig gondoltam a dolgokat. Sírva, szinte zokogva néztem a sötétségbe, a két fickó gúnyos nevetése vízhangzott az autóban. Teljesen pánikba estem, nem tudtam mit tegyek, csak kiabáltam, és tapogatóztam, de reménytelenül. Az egyik férfi, letépte a számról a ragasztót, mire felsikítottam. Újra láttam, mikor az egyik feloltotta a lámpákat, az autóban.
- Shh! Kislány, nyugi. Nem fogunk bántani...talán. - kezével államat fogta meg, fejemet jobbra balra döntötte.
- K- kérem ne-ne bántsanak. - dadogtam, majd síri kezdtem. - Kérem. - zokogtam, reménytelenül.
- Oh.. szegény Ann. - nevem hallatán felkaptam a fejem. Szaporán vettem a levegőt, a könnyek automatikusan folytak le arcomról.
- Honnan tudja a nevem?
- Én mindent, tudok. Tudod.. - előre nézett, majd újra vissza rám. - Van egy közös barátunk. - vigyorgott. Legszívesebben pofon vágtam volna.
- Emily. - mondta, majd elkezdett keresni valamit. Emily. Sosem neveztük, így. Pedig így hívták. Emily Davidson.
- Ismerős? Ő itt a nagy barátnőd. - arcom elé tett egy képet, kezében egy pisztollyal, másik kezében cigivel, mellette néhány pasassal, és egy zsák lopott arannyal, amiben éppen fetrengett. Döbbenten néztem a képet, rajta Farrah-t. Tudtam, hogy milyen..vagy mégsem?!
- Még mindig annyira, aranyos, vicces, menő? Mert, ez az igazi Emily. - egy újabb képet mutatott, egy börtöni képet. Kába tekintettel kezében egy fekete táblával állt. Csalódottan lehajtottam fejem. Azt mondta, sosem volt börtönben. Hazudott.
- Látom felzaklattak ezek. - rakta el a képeket, majd éreztem, hogy az autó megáll.
- Kislány! Ha egy szót is mersz szólni erről, vagy valahol meg mered említeni ezt, akkor neked annyi! - kezével egy percre torkomhoz nyúlt, kissé megszorította. - Csak egy embernek tudasd, hogy itt vagyunk. - szólalt meg a másik, majd elvigyorodott. A félelemtől levegőt is alig kaptam.
- Semmi mást nem kell tenned, csak Emily-t figyelmeztetni. Itt vagyunk! Tudni fogja kik vagyunk, ne aggódj, kis csillag. - hajolt egészen az arcomba, mire elkaptam tekintetem.
- Ha Emily még egyszer újságba kerül, vagy megemlítik a nevét valahol is, akkor nektek annyi. - ekkor egy újságot mutattak fel, amin nagy betűkkel a neve volt, és Niall.
- Előszőr veled végzek, aztán a cuki énekes fiúkkal, majd vele, ha bárhol megjelentek. Megértetted? - nem válaszoltam. Szipogva hajtottam le a fejem.
- Megértetted? - üvöltötte a fickó, majd erőszakosan fel emelte  fejem.
- I-Igen. - suttogtam.
- Se fellépés, se mutatkozás, se semmi, mert ezzel mi is bajba kerülhetünk, szóval lapítsatok, mint a kis nyuszik! - gúnyos hangon nevetett, majd kinyílt az ajtó, és én a a földön landoltam.
- Ez nem a rózsaszín tündérmese folytatása, szivi. Ez, az élet. A való élet. - ezzel a mondattal hagytak ott, az üres zsákutcában. Nem tudtam felállni, sem mozdulni, csak néztem magam elé. Remegtem, fáztam, féltem. Szemeim egy percre lehunytam, éreztem, hogy egy könny folyik le az arcomon. Egész testem rázkódott a hideg, köves úton. Nem tudtam mit tegyek. Teljesen lebénultam. Sokkot kaptam.