25. rész

*Ann szemszöge*

Haragudtam. Ahogy néztem őt, csak az járt a fejemben, hogy hazudott. Azt mondta nem volt börtönben, pedig de. És valójában nem is akarom tudni, miért. Csak rosszabb lett volna.
- Minden oké? - jött felénk Niall, majd mosolyogva Farrah mellé állt. Nyugtalan tekintetem, könnyes szemem, és ideges arcom felkeltette Niall figyelmét, homlokát összeráncolta.
- Ann bántottak? - lépett közelebb hozzám, de én valamiért hátráltam. Már tőle is féltem. Mindenkitől féltem. Farrah tekintete, teljesen nyugodt volt. Ez is zavart. Hogyan tud ilyenkor nyugodt lenni?
- Ann. - szólalt meg újra, Niall. Egy rideg pillantást vetettem Farrah-ra, majd megfordultam és távoztam Niall-től.


*

- Nagyon késő van? - kérdezte Louis, szemét dörzsölgetve. A konyha pultnak dőlve, háttal neki néztem ki az ablakon. Alakokat láttam mindenhol, fekete ruhás embereket, ahogy közelednek felém, és ahogy gúnyosan nevetnek felém. Hirtelen valaki megfogta a derekam, mire felsikítottam, és ellöktem magamtól a személyt.
- Ann! - kiáltott Louis, oldalát fogva. Hangosan vettem a levegőt, szememből akaratlanul is folytak a könnyek.
- Mi történt?! - nézett fel rám. Louis arcán is csak a gúnyosan nevető férfiakat láttam, mögötte egy embert, aki éppen leüti őt. Erőtlenül estem le e földre, a konyha pultnak dőlve. Louis azonnal odajött hozzám, aggódó tekintete találkozott az enyémmel.
- Mond. Mond, hogy nem bántottak? - nézett mélyen bele, könnyes szemeimbe.
- N- nem. - dadogtam, majd vettem egy nagy levegőt. - Lezuhanyzok. - álltam fel, majd kikerülve őt, elindultam a zuhanyzóba. Hirtelen Louis kezét éreztem karomon, ahogy visszarántott. Kitört belőlem a sírás.
- Annyira félek. - zokogtam, majd hagytam, hogy kezei körém fonódjanak. Tudta, hogy hazudtam az előbb, és én is tudtam, hogy újra meg fogja kérdezni.
- Bántottak? - suttogta. "-Kislány! Ha egy szót is mersz szólni erről, vagy megemlíted valakinek ezt, akkor neked annyi!" 
- Nem. Nem bántottak. - néztem fel rá, mire nagyot sóhajtott, és megölelt.
- Ha bármikor, csak hozzád érnek, szólj! Még egy ilyen és rendőrt hívok. És, nem érdekel Farrah. - Nem szóltam.

*

- Jó reggelt. - mosolygott rám Dave, majd átadta kártyámat. Némán elvettem, majd az öltözőig sétáltam. Louis adott egy apró puszit arcomra, majd tovább sétált az ő öltözőjéig. Ahogy beléptem, Farrah pillantottam meg, éppen Niall-al beszélgetett.
- Akkor én megyek, öltözzetek csak. - mosolygott, majd kiment. Farrah egy széket tolt elém, majd arra leült, engem figyelt.
- Bármennyire fura is, de..
- Nincs terved. - fejeztem be mondatát. Nem szólt, sóhajtva hajtotta le fejét hátra.
- Lányok, két perc, és kezdés. - nyitott be James, majd egy vigyor tekintetében el is ment.
- Sajnálom, hogy bántottak.. - nézett rám. Nem szóltam, nem néztem rá. Haragudtam rá.
- Egyre jobban félek, Farrah. Nem merek utcára lépni, mert attól félek, mikor rabolnak el. Téged nem bántanak, csak a szeretteid, de akkor is..ez így szerinted jó? Miért próbáltunk annyit? Miért megyünk most táncolni, és gyakorolni, ha nem szabad fellépnünk, mert azon nyomban megölnek. És ne, ne mond, hogy nem lesz semmi baj, menjünk, csináljunk, mert igenis baj lesz belőle. Ne haragudj, de nem viselek el több rossz embert, a közelemben. Lehet, hogy Niall igen, de én nem. - ezzel fogtam táskám, magamra kaptam, és kisétáltam. Ezt el kellett mondjam neki, tudnia kellett, hogy nem veheti ennyire könnyen a dolgokat. Mégis rossz érzés volt..tudtam, hogy nem ő a hibás, és én mégis őt hibáztatom. De ő is benne volt, és tényleg túl könnyen állt a dolgokhoz. Kavarogtak bennem a gondolatok, nem tudtam mit tegyek. Könnyes szemekkel hagytam el a táncterem bejáratát. Tudtam, ha most elmegyek, akkor kirúgnak. És bár mennyire is akartam, és szerettem táncolni, az életemet nem akartam kockáztatni.

*

Felzaklatva néztem, a feltört ajtót. Az otthonom, a lakásom, ahol eddig éltem. Lassan léptem át a küszöböt, hogy teljes belátást nyerjek mindenre. A lélegzetem is visszatartva figyeltem, a bútorokat, a szekrényeket, a könyveket, a székeket, a lámpákat, a papírokat, ahogy egymásra dobálva, összetörve hevertek a földön. Fogalmam sem volt, mit mondok Nick-nek, hogy hogyan hozom rendbe a lakást, mivel etetem be a kíváncsi lakókat. A szobám ajtaját, félve nyitottam ki. Döbbenten néztem körül a szobán, ami ugyanúgy volt, ahogy azt hagytam. A lámpa égett az asztalomon, a kis párnák az ágyamon hevertek, az ágynemű olyan gyűrött volt, ahogy hagytuk, mikor Farrah-val, rajta feküdtünk. Leültem ágyamra, és csak néztem a szobát. - Ann, kit láttál? Egy ideig nem szólok semmit sem.
- Egy fekete dzsekis férfit. Rám mosolygott majd elment. Farrah teljesen le sápadt.
- Baj van ugye? - kérdeztem, ijedten. A lány aprót bólintott.
- El kel mennünk a fiúkhoz, muszáj. - előhúzta ágyam alól a bőröndöm, majd amit talált ruhát belet.
- Mit csinálsz?
- El kell mennünk. Igen, bajban vagy.. bajban vagyunk. Te is. Azt hiszem..főleg Te. - sóhajt majd belegyömöszöli ruháim a bőröndbe. Annyit kérdésem lenne..de nem. Nem kérdezek. Leguggolva mellé segítettem neki pakolni.
- Oké.. ennyi elég. - húzza össze majd, felállítja.
- És a tieid?
- Arra nincs idő. - mondja. Farrah után megyek a nappaliba. Az asztalon egy fehér cetli áll. Farrah azonnal elveszi onnan. "Ha te nem is, majd más szenved. Miattad." 
- Farrah, mi folyik itt? - dőltem neki az asztalnak.
- Semmi. - válaszul eltépte a papírt.
- Farrah, nem is az enyém ez a lakás. Az ajtó kirúgva.. és idegen emberek járkálnak, fel s alá.
- Tudom.. ezért kell elmennünk. Biztonságba kell lenned. Legalább neked. Jack meg Floridában van hrom hónapig, nem? Tudsz kamuzni. Mire visszajön, nyomát sem látja majd semminek. Hidd el. - hittem neki. Az emlékek, tisztán törtek fel bennem. Ahogy sietve menekülünk. A saját lakásomból. Menekülök. 

- Ann? Farrah? - kiabált valaki. Ijedten néztem az ajtó felé. 

- Mi a franc történt itt? - Jack. Ő volt az. 

- Szia, Jack. - léptem ki a szobából, mire megfordult. 

- Ann. - mosolygott, majd megölelt. - Itt bombát robbantottak? - biccentett fejével a a lakásra. Nem tudtam mit mondjak, csak szótlanul álltam előtte. 

- Sok minden történt. - néztem oldalra. 

- Oké. Sápadt vagy, fáradtnak tűnsz, látszólag depressziós vagy, és biztosan farkas éhes, szóval most elmegyünk, eszünk valamit, elmondasz mindent, és mi kitaláljuk a megoldást. - elmosolyodtam. 

- De..

- Nincs, de! Jössz, most! - ezzel kezemet megragadta, és egészen egy pizzázóig el sem engedett. Nem sokat beszéltem vele, inkább Finn-el ismerkedtem, de nagyon aranyos srác Jack. Megjelent, és én azonnal mosolyogtam. 

- Szóval? Miért olyan a lakásotok, mint egy kirabolt szemétdomb? - harapott bele, az egyik szeletbe. 

- A lényeg, hogy minden a rosszára fordult. Semmi sem a "régi". - vontam meg a vállam, és én is neki kezdtem egy szeletnek. 

- Miért? Csak nem betörtek? - nyeltem egy nagyot, majd ittam jeges teámból. 

- Finn? Jobban van? - kérdeztem, de nem néztem rá. Zavartan játszottam a szalvétákkal. Jack kezét a szalvétákra tette. 

- Ann. - kérlelt, kezét még mindig a szalvétákon hagyva. Abban a pillanatban megszólalt telefonom. Hálát adtam, hogy pont most, gyorsan fel is vettem. 

- Hol a francban van, Ann? Maga egy táncos! Felfogta? Nem egy utcai senki, hanem a One Direction táncosa, nem mellesleg több táncban, fő táncos. Nagyon szépen megkérem, bárhol is van, tolja ide az izmos kis fenekét, és mondja el, hogy ön, és Farrah miért nem jelentek meg a mai FŐPRÓBÁN. Most! Azonnal. - és a telefont már le is tették. 

- Baj van? - kérdezte Jack. Mi..? Farrah, sem ment be? Ő is elment? De hova? A gondolatok cikáztak a fejemben, végül arra jutottam, hogy tuti valami hülyeséget csinál. 

- Jack. Most mennem kell, kösz a kaját. Tényleg. - mosolyogtam rá, majd elindultam a kijárat felé. El sem tudom képzelni, hol lehet Farrah. Csak ne azt tegye, amire gondolok. Csak ne azt.