- Argh, ez a hülye ajtó nem akar kinyílni. - morogtam, majd egy kis erő segítségével betoltam az ajtót, majd becammogtam a nappaliba.
- Szia Farrah! - integetett Liam, megmutatva a cuki mosolyát.
- Szeva Szépfiú! Hogy vagy? - huppantam le mellé.
- Én jól, de látom nem csak Niall volt tegnap teljesen kész. - vigyorgott.
- Csak egy teljesen normális emlékezetkiesés történt nálam, nem para. - nevettem. - Niall itt van?
- Aha, valószínűleg fent punnyad és kúrálja magát egy kis kávéval.
Elmosolyodtam, majd lassan felálltam, kissé bizonytalanul. Dőlöngéltem, filóztam, majd óvatosan visszafordultam Liamhez.
- Ugye nem tud semmit az ' Ott aludtam Jacknél' dologról?
Ő elmosolyodott.
- Nem, azt mondtuk, hogy Louiséknál aludtál.
- Okés, vettem, köszi. - mutogattam ujjaimmal a fiúnak, majd a lépcső felé siettem. Kettesével vettem a fokokat, miközben hallgatóztam, hátha hallok valami zajt a fiú szobájából. Jól gondoltam, a tévé hangosan szólt, mikor az ajtaja elé értem, majd halkan kinyitottam azt.
A látványtól nevetnem kellet, ahogyan a fiú próbál fejjel lefelé tévét nézni, miközben a feje már lent van, de a teste többi része az ágyon. Ha jól láttam a kezében egy szendvics lapult, én pedig meghallottam korgó gyomromat. Gyorsan berongyoltam a szobába, és rávetettem magam a megszeppent fiúra, aki nevetve és nyögve próbálta védeni egyrészt a szendvicsét, másrészt a férfi nemi szervét.
A fiú nevetése töltötte be a házat, de szerintem még a szomszédét is. Csillogó szemekkel nézett rám, miközben birkóztunk és próbáltuk a másikat lelökni az ágyról. Ez az egész abba torkolt, hogy Niall könnyebben meg tudott fogni és úgy lelökni, ám én kapaszkodtam rá, mint valami idióta, így mind a ketten a földön végeztük, fejjel neki a szekrénynek.
- Figyeljetek, nem akarom tudni, hogy mit csináltok ti ott ketten, de remélem azért biztonságosan csináljátok. Köszöntem a figyelmet. - hallottuk Liam hangját, majd azt is, ahogyan elmegy, mi pedig csak nevettünk rajta.
*
- Tessék. Nem baj, ha raktam bele majonézt? - rakta le elém a fiú a tálat.
- Á, dehogy, a vesémbe látsz. - mosolyodtam el, de egy másodpercre el is halkultam, mert eszembe jutott, hogy tényleg a vesémbe lát, és rá fog kérdezni erre az egész Jack dologra.
Rá fog kérdezni. Nem, nem fog. De, rá fog. Nem, nem fog.
Inkább elkezdtem enni a szendvicset, mire a fiúra pillantottam. Komoly tekintettel fürkészte az enyémet.
- Hogy hogy Louiséknál aludtál?
- Mert nem bírtam lépni a saját lábamon. És ott maradt valami cuccom is.
- Csak egy dologra emlékszem, valami Jackre. Volt ott valami Jack.
- Neem vágom ki az, semmire nem emlékszem, ki voltam ütve.
- De azt mondtad, hogy emlékszel, hogy ott maradt valami cuccod. - vágott értetlen képet. Nem tudom miért, de nem bírtam rendesen hazudni a fiúnak, valamiért vagy haboztam vagy elpirultam, de sose ment úgy, ahogyan akartam. Pedig hazudni azt tudok.
- Ilyet mondtam volna? Elég másnapos lehetek, ha ilyen hülyeségeket mondok.
- Farrah, ki az a Jack? - kérdezte őszintén.
- Fogggggalmam sincs, biztos valami új táncos, vagy egy transzvesztita, nem ismerem.
- Miért lettek volna ott transzvesztiták? - kérdezett rá.
- Honnan tudjam? Mondtam, hogy ki voltam ütve.
- Várj, Jack nem az a kórházas gyerek? Asszem találkoztam már vele egy bulin. - merengett. Arca szomorúvá vált erre gondolva. Én pedig nem akartam elszomorítani.
A telefonom rezegni kezdett. Rápillantottam, majd észrevettem egy sms-t Jacktől. A torkomban a gombóc, csak nőtt és nőtt.
- Ki írt? - kérdezte a fiú kedvesen, mire felé fordultam. Fogalmam sem volt mit is mondjak.
- Öhm.. be kell vallanom, hogy Jacknél aludtam. Ann megkérte őt, hogy vigyázzon rám, mert neki Louison kellett.
A fiú maga elé meredt, lefagyva. Arcán láttam a csalódást.
- Nem kellett volna innom. - fogta a fejét. - Nekem kellett volna vigyáznom rád.
- Niall, nem szúrhatod el a saját boldogságodat, azért, hogy nekem kedvezz. Nehogymár! - nevettem, próbáltam oldani a feszültséget.
- Nekem kellett volna vigyáznom rád, nem ennek a jólfésült köcsögnek.
Ekkor telt be nálam a pohár és muszáj volt valahogyan Niall figyelmét elvenni erről a dologról. És erre csak egy mód létezik.
Gyorsan nyomtam rá ajkaimat az övére, majd döntöttem hátra testét az ágyon. A fiú meglepődött, de ugyanolyan gyorsan kapcsolódott is be. Erősen csókolt, úgy, mintha ki akart volna sajátítani. Meg akarta mutatni, hogy az övé vagyok, senki másé.
Ekkor eltávolodtam tőle, majd rámosolyogtam, de lemásztam róla. Niall kisfiús arckifejezéssel próbált visszacsalogatni az ágyba, de hevesen ráztam a fejem, majd csábosan hívogattam magam után a fiút. Ő morcosan felállt, és megigazította örökké kócos haját.
Kezemet nyújtottam felé, ő el is kapta azt, így magához tudott húzni. Belélegeztem friss illatát,az ajkaimmal pedig nyakát súroltam.
- Asszem beléd estem. - suttogta nevetve a fülembe. Egy másodpercig csak hallgattam ütemes lélegzését. Csókot leheltem ajkaira, majd elmosolyodtam.
- Tudod, én nem szoktam senkibe sem esni.
- Nem?
- De talán egyszer.
- Talán? - incselkedett.
- Talán.. ki tudja? - kacsintottam rá.
*
Nézelődve indultam el utamra, nem tudva, hogy pontosan hova is fogok kikötni. Vagy ötvenszer mondtam el a fiúnak, hogy tudom hova megyek, ő pedig igyon még kávét, maradjon otthon, kúrálja magát kissé. Persze nem önzőségből hagytam ott őt, szegény Liamre bízva, hanem azért, mert állva is elaludt.
Az utcákon rengeteg ember járkált. Külön megnéztem mindegyiküket, majd eszembe jutott, hogy milyen sok hülye szívatást lehetne most csinálni. Gyorsan lépkedtem, bár nem tudtam pontosan merre tartok, csak az utca nevét tudom, Londont meg nem ismerem, de.. mintha ez engem bármikor is visszatartott volna.
Rápillantottam a mellettem lévő térképre, majd ujjammal vezettem a vonalat, hátha megtalálom a helyes utcát. A régi lakásunk felé mentem, ami valószínűleg romokban hevert. És kinek a hibája? Ja, az enyém, ezért is indultam el, bár kedvem nem nagyon volt takarítani, rendet rakni.
Sóhajtozva kerestem már vagy 15 perce ugyanazt, mikor megrezzent a mobilom.
" Jack "
Nem szabad felvenned! De hát nem akarhat rosszat! NEM! Maximum egy kávé, aztán el is felejt. Nem, nem szabad felvenned te idióta. Bár az is lehet, hogy nem pont téged keres, hanem mást, csak őt nem éri el. Vagy valami Finnel? BASSZUS
- Szia. - szóltam bele, forogva és próbálva eligazodni, de már is el is vesztettem addigra azt is, hogy hol álltam.
- Kikúráltad magad? - kérdezte nevetve.- Most perpillanat próbálok eligazodni London rohadthosszú útvesztőin és azt sem tudom, hogy hol vagyok. - sóhajtottam.
- Eltévedtél, mi? - kuncogott.
- Én nem szoktam eltévedni. Csak most az egyszer. - nevettem el a végét.
- Nézz már kicsit körbe, hol vagy?
- Öhm. Van itt egy Starbucks. Ha jól látom. Ja, az. Saroképület, van még itt buszmegálló, meg a másik oldalon valami park.
- Áh, vágom hol vagy, elindulok feléd.
- Honnan tudod, hogy hol vagyok?
- Itt vagy egy köpésnyire tőlem, meg amúgy is, úgy ismerem Londont, mint a tenyeremet.
- Nem vagy kissé egoista? - kuncogtam.
- Úgy ismersz?
- Őszintén kéne válaszolnom?
- Akkor ne válaszolj. - nevetett hangosan.
- Hol vagy már?
- Most léptem ki az ajtón, a türelmetlen mindenedet!
- Jó, oké, majd akkor sírj, ha elkapnak a csövesek.
*
- Van nálad egy szál cigi?
- Nincs és neked sem kéne. - nézett rám összeráncolt szemüveggel. A szobájában ült a gépe előtt, miközben én az ágyán ülve keresgéltem egy szálért a táskámban.
- Jólvan apuci. - gúnyoltam nyelvemet kinyújtva. Rettentő viccesnek találtam, hogy néha úgy viselkedett, mintha a bátyám lenne. Kissé elmerengtem a polcon lévő dolgain, de láttam, hogy végképp a fiúra illet az összes.
- Tudod, hogy eddig nem sok lány léphetett be ide? - fordult felém.
- Húú, akkor én már jártas lehetek itt. - vigyorodtam el szavaira.
A fiú felállt, majd fáradtan az ágyra dőlt, kezét hátra, majd a plafont kezdte bámulni. Lazán odacsászkáltam, majd - mivel franciaágy volt - én is ledőltem rá.
- Na mivan? - kérdeztem rá.
- Kéne még egy kávé. - fordult arccal felém, majd megláttam a hatalmas vigyort a képén.
- Aha. - motyogtam.
- Mondjuk örülök, hogy itt vagy.
- Hogy hogy? - kérdeztem rá cukkolva, mire láttam arcán, hogy gondolkodik a válaszán.
- Mert így tudsz nekem felhozni kávét. - rebegtette a pilláit.
A telefonom rezegni kezdett, majd fel is vettem.
- Hol vagy már Farrah? Ezt látnod kell! - hallottam Ann nevető hangját a telefonban.
- Mit? - nevettem.
- A ház csodálatos lett! Fel lett teljesen újítva. - ujjongott.
- De ki újította fel?
- Nem Louis volt, azt tudom.
- Nem kell többet mondanod. Mindjárt ott leszek. - majd ezzel letettem. - Tisztában vagy azzal, hogy a bátyád felújította a lakásunkat? - néztem rá a fiúra vigyorogva, mire elmosolyodott. - Te meg az egészről tudtál, nem?
- Most mondjam azt, hogy nem?
- Ne mondd azt. - nevettem, majd meglöktem kicsit, mire csodálkozva meredt rám, s játékosan visszalökött. Csak erre én nem számítottam, ezért újra a földre kerültem, mint ezen a napon már egyszer.
- Ezt nem hiszem el. - sírt szinte a nevetéstől.
- Most vagy te szoktál gyúrni, vagy én nem figyelek. - fogtam a fejem.
 |
| "It's not a walk in the park to love each other But when our fingers interlock, Can't deny, can't deny you're worth it 'Cause after all this time, I'm still into you" |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése