- A rohadt geci. - morogtam orrom alatt, mikor bekötöttem a lány kezét. Niall aggódóan ült a lány mellett és nyugtatgatta.
- Figyelj, nem maradhatnánk itt egy ideig? Csak ameddig kint kicsit nyugodtabbak lesznek a körülmények. - mondtam komoran a fiúnak. Ann kicsit nehézkesen vette a levegőt, a földön hagyta tekintetét, nem nézett rám.
Hangos lépteket hallottunk, majd Louis rontott be a szobába. A lányhoz sietett és rögtön megmérte a sebét. Ann kissé remegve nyújtotta neki a karját, mire a fiú erős kezeivel óvatosan nyúlt hozzá, mintha egy kismadarat tartott volna.
- Jól vagy? - suttogta neki, mire a lány félve, elkeseredetten bólintott egyet.
Egy másodpercig lehunytam a szemem és átértékeltem mindent. Nem szenvedhet miattam, ez így rohadtul nem jó megoldás.
Fájt, hogy tudom, mind miattam történik. Miattam.
- Figyeljetek, én most elmegyek. - mondtam nekik komolyan, bár hangom a végén kissé elcsuklott.
- Tessék? - nézett rám Zayn kitágult pupillákkal. Niall pillantása szinte égette a bőröm felszínét, lyukat szúrt rajta és láttam, hogy akármikor ugrásra kész, ám mivel nem mozdultam, ő sem állt fel.
Nem tudtam megszólalni, kezeimet tördeltem. A nap erősen kezdett besütni az ablakon, egy kis melegséget adott. Már reggel volt.
- Farrah, miért üldöznek téged? - hallottam Liam halk hangját, majd az egész szoba csöndbe burkolódzott. Tudtam, hogy igen, eljött az idő, tudniuk kell.
- Tudjátok.. - halkan felnevettem. - Az élet nem fenékig tejfel. Főleg nem, ha még a szüleidet sem ismered. Egy árvaházban születtem. Az ott dolgozók és lakók mind utáltak. Nem tudtam miért, okuk nem nagyon volt rá, akkor még úgy véltem. Emiatt sokszor akartam megszökni, sőt, rengetegszer meg is szöktem. Azok voltak a legbecsesebb órák a számomra. Végigjártam a várost, volt amikor estére se mentem vissza. Utáltam azt a helyet, gondolhatjátok, hogy nem akartam visszamenni, de rohadtul kezdtem éhes lenni. Ilyenkor kezdtem el lopni. Először kisebb boltokban loptam, majd egyre nagyobbak voltak a helyek, egyre többször. Nem tudták ki vagyok. Honnan tudták volna?
Egy perce megálltam, s a földre szegeztem tekintetemet.
- Nem szerettem élni, tudjátok. Nem szeretett senki és ez nagyon fájt. Belekeveredtem néhány... kemény dologba, verekedtem, mert nem tiszteltek és eljutottam addig a pontig, ahonnan nincs visszaút és drogokkal kezdtem üzletelni. Volt néhány nagyobb banda, akiknek vittem az árút, ők elég hírhedtek voltak a körükben, bűnözők voltak és.. én is az lettem. Megtanultam bánni a fegyverekkel, összerakni őket, szétszerelni és menekülni, ami viszont igazán hasznos volt abban a szakmában.
Felnéztem rájuk. Mindannyiuk arcáról sütött a felismerés. Szemük aggodalommal volt tele, nem néztek rám.
Felálltam, majd dolgom végeztével elindultam, hátat fordítva a barátaimnak, egyenesen az ajtó felé.
- Ez az igazság? - hallottam egy halk hangot. Ann volt az.
Megálltam. Mosolyogva fordultam meg, majd elővettem az egyik zsebemből eldugott cigarettámat.
- Megbocsájtotok, ha itt gyújtok rá? Leköteleztek. - biccentettem feléjük.
Arckifejezésük az aggodalmasról a gyanúra ment át.
Elmosolyodtam.
- Azt kérdezitek, hogy igaz-e? - halkan nevettem. - Okos, nagyon okos.
- Miről beszélsz? - kérdezte már hangosabban Louis. Dühös volt rám. Ann miatt.
- Az emberek mindig gyanítanak. EZT csinálják az emberek! - nevettem. - Mi van, ha én vagyok a rosszfiú? Bocsánat, rosszkislány. - pillantottam rájuk. Mindannyiukban megakadt a szó.
- Nehéz ebből kiszállni. Tudjátok. Nem, nem ez a történet vége. - lépkedtem az ablak felé. - Megvertek, bántottak, kineveltek olyanná, mint ők. Nem sikerült. Fellázadtam. Ki akartam szállni. Nem lehetett.
Újra visszafordultam hozzájuk.
- Hazudtál nekem? - kérdezte.
- Egy bűnöző vagyok.
- Nem én vagyok az üldözött. Csak az üldöző.
Mosolyogtam.
- Mondjuk úgy, visszavonult bűnöző.
Ann arca ledermedt, keze remegett, miközben Louis rákulcsolta az övét. Niall szemei csalódással teltek meg, de a reménytől csillogtak. Ő maga sem tudta, hogy mit gondoljon.
- Ez.. ez csak egy álca volt? - kérdezte a lány csalódottan.
- El akartam menekülni abból az életből. De a puska a fejemhez van szorítva. - néztem újra a hatalmas ablak felé. - Nem ellenetek vagyok. Nem vagyok senki ellen.
- Én..nem értem. - mondta elhaló hangon.
- Nem engedték, hogy kiszálljak, miután lelőttem a főnöküket. Ezután nincs leállás. - ráztam meg a fejem.
- Ki vagy te valójában? - láttam, ahogyan legördül az arcáról egy könnycsepp. Kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő jöhessen be.
- A nevem Emily Edwards. - mondom halkan, majd becsukom a szemem és hagyom, hogy essek. Hiszen az esés olyan, mint a repülés.
*Niall szemszöge*
- NE! - pattantam föl, majd az ablakhoz szaladtam. Átfutott a hideg, mikor nem láttam sehol a lányt. Nem halt meg.. de.. hol van?
- Hol van? - kérdezte mellőlem Louis, majd lesietett a lépcsőn. A többiek utána siettek, majd együtt maradtam a lánnyal. Sírt.
- Minden renden lesz. - simogattam a hátát, mikor leültem mellé.
- Már nem lesz minden ugyanaz. Az sem tudom, hogy ki már ő valójában. Nem tudok neki hinni többé. - csuklott el a hangja.
Nyeltem egy nagyot.
- Azt mondta, hogy nem tehet semmit. Én hiszek neki.
*Ann szemszöge*
Össze voltam zavarodva. A fájdalom átjárta egész testem. Kezem még mindig vérzett, nyakam nagyon fájt, alig kaptam levegőt. De nem érdekelt. Csak..csak Farrah. Miért tette ezt? Rossz élete volt. De ez nem jogosítja fel arra, hogy ilyenbe keveredjen. Meg kellett volna mutatni mindenkinek, hogy milyen erős, és, hogy nem keveredik semmi rosszba. Még is elgyengült.
- Talán..túl korai. - suttogtam. - De..szereted? - Niall tekintetét azonnal enyémre helyezte. Nem szólt semmit. Vártam válaszát,és éppen mikor száját kinyitotta, Louis rontott be az ajtón.
- Niall, veled szeretne beszélni. - mindketten a fiúra néztünk. Felállt, majd nyugodtan sétált ki az ajtón. Kezeimmel babráltam, a kötést bontogattam. Louis meleg keze fogta meg enyémet. Hajamat hátradobta, így teljes betekintést lehetett látni nyakamra. Óvatosan fogta meg a sebet, majd végig húzta rajta kezét. Ahogy kezével súrolta bőröm, megremegtem.
- Minden rendben lesz. - mondta halkan, majd magához húzott. Nem..nem hittem neki. Kiderült, hogy Farrah, a barátom, a lakótársam, a táncpartnerem, egy bűnöző. Ezzel szemben mindenki élete veszélyben volt. Haragudtam rá. Ha elmondta volna, akkor talán segíthettem volna. De hogy így kell megtudjam, sokkal rosszabb. Sokkal. Fejemet Louis mellkasába fúrtam, Ő pedig hajamat simogatta. A nap egészen feljött már, talán kilenc óra lehetett. Liam, Zayn, és Harry is visszajöttek. Mind némán ültek, és maguk elé néztek. Zayn teljesen kijózanodott, kezét arcába temetve ült. Liam elgondolkodón meredt maga elé. Harry pedig telefonjt bújta.
- Ma ugye nincs próba? - riadt fel hirtelen Liam.
- Nincs. - mondtam, majd felültem. - Elmehetnék zuhanyozni? - kérdeztem Louis felé nézve. Tudom, nem az Ő háza volt.
- Persze, a folyosón végén jobbra. - mondta, majd rám mosolygott. Lassan, kullogtam a zuhanyzóig, és csak járt az agyam. Mibe kevertem? Mibe keveredtünk?
- Figyelj, nem maradhatnánk itt egy ideig? Csak ameddig kint kicsit nyugodtabbak lesznek a körülmények. - mondtam komoran a fiúnak. Ann kicsit nehézkesen vette a levegőt, a földön hagyta tekintetét, nem nézett rám.
Hangos lépteket hallottunk, majd Louis rontott be a szobába. A lányhoz sietett és rögtön megmérte a sebét. Ann kissé remegve nyújtotta neki a karját, mire a fiú erős kezeivel óvatosan nyúlt hozzá, mintha egy kismadarat tartott volna.
- Jól vagy? - suttogta neki, mire a lány félve, elkeseredetten bólintott egyet.
Egy másodpercig lehunytam a szemem és átértékeltem mindent. Nem szenvedhet miattam, ez így rohadtul nem jó megoldás.
Fájt, hogy tudom, mind miattam történik. Miattam.
- Figyeljetek, én most elmegyek. - mondtam nekik komolyan, bár hangom a végén kissé elcsuklott.
- Tessék? - nézett rám Zayn kitágult pupillákkal. Niall pillantása szinte égette a bőröm felszínét, lyukat szúrt rajta és láttam, hogy akármikor ugrásra kész, ám mivel nem mozdultam, ő sem állt fel.
Nem tudtam megszólalni, kezeimet tördeltem. A nap erősen kezdett besütni az ablakon, egy kis melegséget adott. Már reggel volt.
- Farrah, miért üldöznek téged? - hallottam Liam halk hangját, majd az egész szoba csöndbe burkolódzott. Tudtam, hogy igen, eljött az idő, tudniuk kell.
- Tudjátok.. - halkan felnevettem. - Az élet nem fenékig tejfel. Főleg nem, ha még a szüleidet sem ismered. Egy árvaházban születtem. Az ott dolgozók és lakók mind utáltak. Nem tudtam miért, okuk nem nagyon volt rá, akkor még úgy véltem. Emiatt sokszor akartam megszökni, sőt, rengetegszer meg is szöktem. Azok voltak a legbecsesebb órák a számomra. Végigjártam a várost, volt amikor estére se mentem vissza. Utáltam azt a helyet, gondolhatjátok, hogy nem akartam visszamenni, de rohadtul kezdtem éhes lenni. Ilyenkor kezdtem el lopni. Először kisebb boltokban loptam, majd egyre nagyobbak voltak a helyek, egyre többször. Nem tudták ki vagyok. Honnan tudták volna?
Egy perce megálltam, s a földre szegeztem tekintetemet.
- Nem szerettem élni, tudjátok. Nem szeretett senki és ez nagyon fájt. Belekeveredtem néhány... kemény dologba, verekedtem, mert nem tiszteltek és eljutottam addig a pontig, ahonnan nincs visszaút és drogokkal kezdtem üzletelni. Volt néhány nagyobb banda, akiknek vittem az árút, ők elég hírhedtek voltak a körükben, bűnözők voltak és.. én is az lettem. Megtanultam bánni a fegyverekkel, összerakni őket, szétszerelni és menekülni, ami viszont igazán hasznos volt abban a szakmában.
Felnéztem rájuk. Mindannyiuk arcáról sütött a felismerés. Szemük aggodalommal volt tele, nem néztek rám.
Felálltam, majd dolgom végeztével elindultam, hátat fordítva a barátaimnak, egyenesen az ajtó felé.
- Ez az igazság? - hallottam egy halk hangot. Ann volt az.
Megálltam. Mosolyogva fordultam meg, majd elővettem az egyik zsebemből eldugott cigarettámat.
- Megbocsájtotok, ha itt gyújtok rá? Leköteleztek. - biccentettem feléjük.
Arckifejezésük az aggodalmasról a gyanúra ment át.
Elmosolyodtam.
- Azt kérdezitek, hogy igaz-e? - halkan nevettem. - Okos, nagyon okos.
- Miről beszélsz? - kérdezte már hangosabban Louis. Dühös volt rám. Ann miatt.
- Az emberek mindig gyanítanak. EZT csinálják az emberek! - nevettem. - Mi van, ha én vagyok a rosszfiú? Bocsánat, rosszkislány. - pillantottam rájuk. Mindannyiukban megakadt a szó.
- Nehéz ebből kiszállni. Tudjátok. Nem, nem ez a történet vége. - lépkedtem az ablak felé. - Megvertek, bántottak, kineveltek olyanná, mint ők. Nem sikerült. Fellázadtam. Ki akartam szállni. Nem lehetett.
Újra visszafordultam hozzájuk.
- Hazudtál nekem? - kérdezte.
- Egy bűnöző vagyok.
- Nem én vagyok az üldözött. Csak az üldöző.
Mosolyogtam.
- Mondjuk úgy, visszavonult bűnöző.
Ann arca ledermedt, keze remegett, miközben Louis rákulcsolta az övét. Niall szemei csalódással teltek meg, de a reménytől csillogtak. Ő maga sem tudta, hogy mit gondoljon.
- Ez.. ez csak egy álca volt? - kérdezte a lány csalódottan.
- El akartam menekülni abból az életből. De a puska a fejemhez van szorítva. - néztem újra a hatalmas ablak felé. - Nem ellenetek vagyok. Nem vagyok senki ellen.
- Én..nem értem. - mondta elhaló hangon.
- Nem engedték, hogy kiszálljak, miután lelőttem a főnöküket. Ezután nincs leállás. - ráztam meg a fejem.
- Ki vagy te valójában? - láttam, ahogyan legördül az arcáról egy könnycsepp. Kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő jöhessen be.
- A nevem Emily Edwards. - mondom halkan, majd becsukom a szemem és hagyom, hogy essek. Hiszen az esés olyan, mint a repülés.
*Niall szemszöge*
- NE! - pattantam föl, majd az ablakhoz szaladtam. Átfutott a hideg, mikor nem láttam sehol a lányt. Nem halt meg.. de.. hol van?
- Hol van? - kérdezte mellőlem Louis, majd lesietett a lépcsőn. A többiek utána siettek, majd együtt maradtam a lánnyal. Sírt.
- Minden renden lesz. - simogattam a hátát, mikor leültem mellé.
- Már nem lesz minden ugyanaz. Az sem tudom, hogy ki már ő valójában. Nem tudok neki hinni többé. - csuklott el a hangja.
Nyeltem egy nagyot.
- Azt mondta, hogy nem tehet semmit. Én hiszek neki.
*Ann szemszöge*
Össze voltam zavarodva. A fájdalom átjárta egész testem. Kezem még mindig vérzett, nyakam nagyon fájt, alig kaptam levegőt. De nem érdekelt. Csak..csak Farrah. Miért tette ezt? Rossz élete volt. De ez nem jogosítja fel arra, hogy ilyenbe keveredjen. Meg kellett volna mutatni mindenkinek, hogy milyen erős, és, hogy nem keveredik semmi rosszba. Még is elgyengült.
- Talán..túl korai. - suttogtam. - De..szereted? - Niall tekintetét azonnal enyémre helyezte. Nem szólt semmit. Vártam válaszát,és éppen mikor száját kinyitotta, Louis rontott be az ajtón.
- Niall, veled szeretne beszélni. - mindketten a fiúra néztünk. Felállt, majd nyugodtan sétált ki az ajtón. Kezeimmel babráltam, a kötést bontogattam. Louis meleg keze fogta meg enyémet. Hajamat hátradobta, így teljes betekintést lehetett látni nyakamra. Óvatosan fogta meg a sebet, majd végig húzta rajta kezét. Ahogy kezével súrolta bőröm, megremegtem.
- Minden rendben lesz. - mondta halkan, majd magához húzott. Nem..nem hittem neki. Kiderült, hogy Farrah, a barátom, a lakótársam, a táncpartnerem, egy bűnöző. Ezzel szemben mindenki élete veszélyben volt. Haragudtam rá. Ha elmondta volna, akkor talán segíthettem volna. De hogy így kell megtudjam, sokkal rosszabb. Sokkal. Fejemet Louis mellkasába fúrtam, Ő pedig hajamat simogatta. A nap egészen feljött már, talán kilenc óra lehetett. Liam, Zayn, és Harry is visszajöttek. Mind némán ültek, és maguk elé néztek. Zayn teljesen kijózanodott, kezét arcába temetve ült. Liam elgondolkodón meredt maga elé. Harry pedig telefonjt bújta.
- Ma ugye nincs próba? - riadt fel hirtelen Liam.
- Nincs. - mondtam, majd felültem. - Elmehetnék zuhanyozni? - kérdeztem Louis felé nézve. Tudom, nem az Ő háza volt.
- Persze, a folyosón végén jobbra. - mondta, majd rám mosolygott. Lassan, kullogtam a zuhanyzóig, és csak járt az agyam. Mibe kevertem? Mibe keveredtünk?
 |
| "Lehet, hogy az angyalok oldalán játszok, de egy percre se hidd, hogy közülük való vagyok" |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése